Amikor leültem a számítógép elé, hogy elkészítsem az első rajzolatot – mi másról, mint a fényről és az oszlopokról –, érdekes dolgokat találtam a neten a Teremtés Oszlopai címszó alatt:
„Ha az égre nézünk, a múltat látjuk. Mivel a fény fénysebességgel jön, a távoli objektumoknak a régebbi állapotát látjuk és nem a mostanit, hiszen arról később fog ideérni a fény. Ha nagyon nagy távcsövekkel nagyon messzire nézünk, akkor a világegyetem korai idejét látjuk. A NASA nemrégiben közzétett jelentése szerint megsemmisültek a Hubble űrtávcső leghíresebb és leglenyűgözőbb felvételén látható oszlopszerű portornyok, melyeket a teremtés oszlopainak neveztek el. Az oszlopok közelében már egy hatalmas forró porfelhő látszik, amit minden bizonnyal egy csillag halála, robbanása indított útjára. A szupernóva lökéshulláma már elérte a teremtés oszlopait, és azok valószínűleg megsemmisültek. 7000 fényévre vannak tőlünk a teremtés oszlopai, tehát a tavaly készült felvételek 7000 évvel ezelőtti állapotot mutattak. A kutatók innen a Földről ma azt látják, hogy a teremtés oszlopai felé egy szupernóva okozta forró porfelhő halad, azaz haladt 7000 évvel ezelőtt. A számítások szerint várhatóan ezer év múlva eléri és lerombolja, azaz 6000 évvel ezelőtt elérte és lerombolta a teremtés pilléreit. Az erről készült tényleges információ majd csak ezer év múlva ér el hozzánk. Ha ezer év múlva a csillagászok belenéznek majd távcsöveikbe, már nem látják ott a teremtés oszlopait.”
Az elmondottak alapján könnyű lenne áthallásokat találni, moralizálni lehetne a semmibe vesző, mégis olyannyira fontos teremtésről, a mi munkánkról, páholyunkról, a fény oszlopairól. Lorca gyönyörű verssorai is eszembe jutottak:
„Egy fényt űzök lankadatlan, halálos fényt, amelyben elhamvadhatok”.
Még mielőtt tovább törtem volna a fejemet, lazításként bekapcsoltam a tévét, a műsort nem ismertem, tehát csak úgy kapcsolgattam, amikor legnagyobb megdöbbenésemre az egyik ismeretterjesztő csatornán éppen csillagászok meséltek a Teremtés Oszlopairól, és gyönyörű képekben mutatták a jelenséget. Bevallom, picit ledöbbentem. Persze hogy véletlen, de kérdem én, mennyi az esélye annak, hogy akkor, amikor épp az általam soha nem hallott portornyokkal foglalkozom, a televíziót bekapcsolva ugyanazokkal találkozzam? Egy a milliárdhoz vagy még több? Némi ezoterikus hajlammal felfoghatom akár üzenetként is, hogy jó úton járok, követnem kell a Fény oszlopait. Lesznek persze nehézségek a páholyalapítással, ahogy Mózes népének se volt könnyű a pusztában, amikor követte az oszlopokat. Igen, oszlopokat.
„Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.”
/Kivonulás könyve 13,22/
És most egy ismert vallási vezető prédikációjából idéznék, Alexander Maclaren A vezérlő oszlop című munkájából:
„Nézzük meg, melyek azok az örök igazságok, amelyek átmeneti formában kerültek elénk, nappal felhőoszlopban, éjszaka pedig tűzoszlopként! Először is, figyeljük meg, hogy a vezérlő oszlop kettős formában jelent meg. A tűz volt a központ, amelyet körbefogott és beborított a felhő. A jel a tűz volt, amely láthatóvá tette a népnek, amelynek érzékein keresztül is meg kellett tanulnia, mit jelent Isten felmérhetetlen szentsége, ragyogó fényessége és tisztasága; ezt a hatalmas fényességet tompította és függönyözte el a felhő a gyenge emberi szemek elől. Amikor az oszlop felemelkedik, a tábor útnak indul; amikor leereszkedik és mozdulatlan marad, akkor a menet megáll és felállítják a sátrakat. Esetenként a felhő a sátor felett időzött sok napon át; máskor pedig csupán egyetlen éjszaka maradt ott; olyan eset is előfordult, amikor még az éjszaka folyamán felemelkedett. Soha nem tudták, mikor telepszik meg a mozgó felhő, vagy a helyben maradó felhő mikor száll fel újra. Ennélfogva a következő szakaszra vonatkozó teljes bizonytalanság láthatólag egy mindent meghatározó lebegő vezetést ábrázolt ki a számukra, amelynek a következő mozdulásáról egyáltalán semmit nem tudtak. Bármi történik is az oszloppal, a történést azonnali engedelmesség követi. „…míg a felhő áll vala …maradnak vala”, majd „Megesék, hogy a felhő estvétől fogva ott lőn reggelig … akkor indulnak vala”, és „Vagy két napig, vagy egy hónapig, vagy hosszabb ideig lőn ott …táborban maradnak vala”. Az, hogy az életünk békés és áldott lesz-e, nagyban függ attól, mennyire törekszünk az engedelmességre, milyen gyorsan fogjuk fel a legkisebb jelét is annak, hogy a nyugalomból mozdulásra, vagy a mozgásból megállásra vált vezérlő oszlopunk, amely a haladásunkat és letáborozásunkat szabályozza. Mi kell ahhoz, hogy erre neveljük magunkat, és ilyen készenléti állapotban maradjunk? Állandóan figyelnünk kell, nehogy elmulasszuk a jelzést, hogy az oszlop felemelkedni készül.”
Amikor Nelson Koppenhágában másodparancsnokként szolgált, a flottát vezérlő admirális felvonta a visszavonulást jelző zászlót, Nelson pedig a vak szeméhez emelte a látcsövet, és így szólt: „Nem látom a jelzést.” Mi is nagyon hasonló kísértésbe szoktunk esni, felemelkedik a jel, hogy megtegyünk olyasmit, ami egyáltalán nincs ínyünkre, és igencsak hajlamosak vagyunk arra, hogy a látcsövet a vak szemünkhöz illesszük, és úgy tegyünk, mintha nem látnánk a lobogó zászlókat. Rá kell nevelnünk magunkat az azonnali engedelmességre is. Az a legkönnyebb, ha feladatainkat akkor végezzük el, amikor először megbizonyosodtunk afelől, hogy cselekednünk kell. Ekkor még olyan lendítőerővel jön, hogy keresztülvisz minket az akadályokon egy hullám taraján, míg ha habozunk és késlekedünk, akkor ott maradunk a zátonyon a sekély vízben. Ha követni akarjuk a vezérlő oszlopot, akkor azonnal kell azt tennünk. Sokszorosan megnehezített páholyalapításunkat többen már feladnák, átgondolnák még egyszer, még egyszer. Maradnának az állóvízben, a megfáradt „Egyiptomban”. Szívükben azt mondják, jó lenne teremteni új oszlopokat, de talán kényelmességből legyintenek. Hiszen mit is nyernének cserébe? Legfeljebb azt az életérzést, amit a manapság divatos író, Paulo Coelho A fény harcosának kézikönyvéből citálnék:
„A fény harcosa egy kapu előtt áll, melynek két oldalán egy-egy hatalmas oszlop van. Az egyik a Félelem, a másik a Vágy oszlopa. A harcos ránéz a Félelem oszlopára, és ezt a feliratot olvassa rajta: „Ismeretlen és veszélyes világba lépsz be, ahol semmit sem ér, amit eddig tanultál.” A harcos ránéz a Vágy oszlopára, és ezt a feliratot olvassa rajta: „Ismerős világból lépsz ki, otthagyod mindazt, amit szeretsz, és amiért annyit küzdöttél.” A fény harcosa csak mosolyog, mert semmi sincs, ami elriaszthatná vagy magához láncolhatná. S mint aki tudja, mit akar, biztos léptekkel elindul a kapu felé, és belép rajta.”
S.T.:
