A Fény Oszlopai

szabadkőműves-páholy

Search
Search Menu

Főmesteri páholyavató beszéd

MunkaA páholyunk ünnepélyes felavatásán elhangzott főmesteri beszéd

A mai napról sokszor álmodtam, a „Fény Oszlopai”, immár törvényes és tökéletes, 14-es számú páholyként felavattatott!

Most könnyeimmel küszködöm, mert bevallom, hogy nem volt könnyű számomra az elmúlt időszak, számtalan éjszakát virrasztottam át bizakodás és kétségek között, kínzott a kétség, vajon képes vagyok-e véghezvinni egy páholy alapítását, vajon követnek-e kellő számban testvéreim, szárnyaló elképzeléseim nem botlanak-e meg a lehangoló realitásokban. Szélsőségek között tépődtem csaknem két esztendeig, és ezek a váltakozó édes és keserű érzelmek inkább csak a bizonytalanságomat fokozták.

Igyekeztem nem venni tudomást ezekről, és csak terveztem, terveztem a jövőt, hiánylistákat szerkesztettem a kellékekről, rituálékat bújtam, internetes szabadkőműves áruházakat böngésztem, magyarán pótcselekvésekkel erősítettem szándékomat, elhatározásomat. Bevallom, időnként elbizonytalanodtam, kételkedtem a sikeres eredményben, de olyankor sem adtam fel, vágyaimba kapaszkodva szárnyaltam tovább.

Miért tettem ezt? Mi vezetett engem egy páholy megalapításához? Ennek két jelentős oka van:

Elsősorban az, hogy a szabadkőművesség az életemmé vált. És ha ez így van, akkor az életem legyen minél teljesebb – gondoltam, terveim szerint mindnyájunk örömére. Másodsorban az, hogy ennek megvalósításához mellém állt tíz testvér, akik osztották elképzeléseimet, akikkel nem volt nehéz megtalálni a közös nevezőt, és akikkel testvéri összefogásban egy testként futottunk át a célszalagon. Tiszta szívből köszönöm nekik a megelőlegezett bizalmat és kitartásukat.

Persze nem csak e két ok juttatott el minket ehhez a jelentős naphoz, sokan segítettek haladásunkban: volt, aki jó tanácsokkal, mások idejében hívták fel a figyelmemet, hogy ne feledkezzek meg a soron következő adminisztratív lépésről, többen csupán testvéri támogatással buzdítottak az úton, vagy akár „igen” szavazásukkal „lendítették előre” el-elakadó szekerünket.
Talán ez utóbbi két év alatt döbbentem rá, mit is jelent a testvériesség, hogyan nyilvánul meg a szabadkőműves összetartás, mit jelent az a tudat, hogy van kire számítani, és milyen megnyugtató, hogy segítő kézben nincsen hiány.

Mindenki kiérdemelte a köszönetünket: aki segítette alapítási munkánkat, aki jóindulattal drukkolt nekünk, aki – függetlenül a fedezésektől – támogatta eme új páholy létrejöttét. Nekik – a magam és a „Fény Oszlopai” Szabadkőműves Páholy nevében – őszintén köszönöm! Testvéreim, ti megtettétek, amit kellett, mi pedig – ezt a jelenlévők színe előtt ígérem – megtesszük kötelességünket.