A mai korban, az eszeveszett tempóban fejlődő technológia és a burjánzó telekommunikációs világ sok új kihívást állít elénk, sok új kérdést vet fel – ezért érdemes foglalkozni a tematikával, megérteni és amennyire lehet átlátni a működését. Egy pár kérdés, ami sokáig a fejemben forgott és amikre ki szerettem volna kutatni a válaszokat: Mi történik a háttérben amíg a facebook falunkat görgetjük-kattintgatjuk, a google keresőjét használjuk, youtube videót nézünk vagy online felületről vásárolunk? Miből lesznek e nagy techcégek mind gazdagabbak és gazdagabbak, miközben egyre bővülő szolgáltatásaikat többnyire „ingyen” adják? Mi magyarázza azt a kicsit hihetetlennek tűnő, de valós megfigyelést, hogy a keresőmotor még azt is felismeri, amiről beszélgetünk éppen egy társaságban, vagy más mindennapi cselekményünket is figyelembe veszi, hogy új keresési- és reklám-ajánlatokat kínáljon nekünk? Ezekre és más hasonló jellegű kérdésekre nagyon jó tanulmányokat találtam az egyik folyóiratban és azok mentén folytattam gondolatmenetemet, amit a munkám szűk keretei közt próbáltam kifejteni – mindemellett sok-sok érdekes témát és kérdéskört kihagyva ebből a hatalmas témából.
A digitális médiumok hatása az emberekre
A mai kor technológiai vívmányainak életkönnyítő hatását figyelembe véve, azt gondolhatnánk, hogy az emberiség most a boldog menyországban él, hiszen mindinkább eléri azt amire mindig is vágyott a modern informatikai kor kezdetétől – hogy gépek dolgozzanak helyette és ő csak élvezze intellektuális fölényét a természet felett. De e utopisztikus világ beköszöntésével mi az amit megkap emberi lényünk, és mi az amit elveszít? Figyelmünk lefoglalása, tudatunk elrablása a virtuális digitális térbe elvonja a létünket abba a dimenzióba, amit nem szoktunk meg, idegen nekünk. Mindamellett a felhőtlen, önfeledt időtöltés csábításával függővé tesz bennünket. Az emberi tudatot érő sok-sok új hatás, amit a digitális korszak gyakorol rá, egy újfajta kihívás elé helyezi. Úgy tűnik a hagyományos – évezredeken át belénk kódolódott – tudati lényünk és a modern-kor tudatfejlődési folyamatainak az összehangolása fontos tényezője emberi fejlődésünknek és akár fennmaradásunknak is. A modern ember – mindamellett, hogy mindenféle és végtelen mennyiségű információ-elérési lehetőséggel van körülvéve –, úgy tűnik nem tud valójában olyan ütemben fejlődni, sőt néha úgy észlelhetjük, hogy mind primitívebbé, műveletlenebbé és „sekélyebbé” válik. Tudata nem tud fókuszálni, szétmorzsolódik a sok különböző adat-foszlányt kergetve.
A virtuális térben mindenki az lehet, ami csak szeretne: sztár, vagy akár isten. Ott nincs lefogva emberi- vagy jellembeli gyengeségeivel, csakis vágyai és fantáziái szabhatnak határt. De ez veszélyes tévképzet lehet, mert a fizikai valóság egy ponton mindig várja majd, és akkor könnyen lehet hogy sok súlyos csalódás és tehetetlenség várja – itt példaként felhozhatjuk a média-csatornákat uraló, ideális testi-szellemi képességű sztárok mintáját, akik egy emelkedett emberi ideál tévképzeteként meggátolják individuális, esendő és spontán emberi mibenlétünk kifejlődését. A tömeg-televíziózással kezdődött el az embertömegekre ható butítás és a tétlenség generálása, és ez most még nagyobb mértékben az On-demand video-tartalmakat közvetítő csatornák hatásán figyelhető meg. Ezek az életünk egyik legértékesebb kincsét – vagyis a nem létfenntartásra fordított szabadidőt – rabolják el tőlünk. Egy másik észrevehető folyamat a modernkori tartalomgyártásban az alantas érzések generálása, mint amilyen a félelem, gyűlölet vagy a primitívség valamely formája. Ezeknek a legnagyobb szószólói a szubjektív vagy manipulált híradók – ezek állandóan értelmetlen és az egyén hatáskörén kívül eső információkkal terhelik le és manipulálják a tömegeket. Pedig a mai korban hatalmas mennyiségű értelmes- és oktató tartalomhoz férhetünk hozzá teljesen szabadon – az emberek nagy többsége mégis inkább az agy-bénító olcsó szórakozással tölti idejét.
A digitális óriáscégek működési mechanizmusa
A jelenkori társadalmakban folyamatosan terjednek el az alkalmi munkaviszonyok és tűnnek el a hagyományos munka intézményei. Új folyamatok továbbá a személyes adatok áruvá tétele és a felhasználók által létrehozott tartalmak üzleti felhasználása, amivel a társasági viszonyok alá lesznek rendelve a piaci kontextusnak. Az információs technológiákkal átszőtt társadalmakban elmosódnak a határvonalak a nyilvános- és a privát szféra, valamint a munka- és a szabadidő között. A definíció szerint a „digitális munka” a fizetetlen vagy rosszul fizetett emberi tevékenységeket jelzi, amelyet a közösségi médiát és más platformokat használók végeznek. Ma a munkavégzés nem csak a munkahelyeken zajlik, hanem a társasági élet, a kapcsolatépítés és a szabadidőtöltés digitálisan összekötött tereiben.
Ha figyelembe vesszük hogy a digitális szolgáltató óriásvállalatok látszólag ingyen adják szolgáltatásaikat, de mégis hatalmas profitokra tesznek szert, egy kis körültekintéssel kell legyünk, valójában hogyan is működnek ezek, mivel is fizetünk valójában a használatukért? És mivel egy globálisan jelenlevő dologról van szó – mint mindig –, felvetődik az emberi hatalomvágy és kapzsiság jelenlétének kérdése is, amiből magától adódik a kérdés, hogy nem tudják-e ezeket a platformokat rossz célokra használni, esetlegesen uralni és hatalmukban tartani az egész emberiséget? A digitális térben is megfigyelhetők a nyugati kapitalista világszemlélet tendenciái – a mindent bekebelezni vágyás, a kolonializmus, a természeti kincsek és emberi források teljes kizsákmányolása. Az újkori gazdasági modellben fura az egyenlőtlenség a termelési és „csomagolási” vagyis szekunder cselekmények – mint a branding, marketing, management és hasonlók – anyagi értékelése között: vagyis a szekunder munkáknak sokkal nagyobb értéke van, mint a termelési tevékenységeknek. Az információs technológiákban pedig maga az információ sokkal értékesebb kincs, mint annak a hordozója.
Manapság a digitális térben rengeteg alkotás készül, de mivel az adat-tárolók elég rövid élettartamúak, az adatok csakis állandó másolással menthetők meg az utókor számára. Mi lesz evvel a sok munkával? Ki fogja moderálni azt, ami érdemes a fennmaradásra az utókor számára?
A digitális nagyvállalatok képesek ellenőrizni a piacaikat, még ha a digitális áruk megfoghatatlan lényegüknél fogva könnyen terjeszthetők, másolhatók, megoszthatók. Emellett ezek a nagyvállalatok az emberi munka kizsákmányolásával tartják relatív alacsonyan az előállítási költségeiket. Ezek a nagyvállalatok – pl. Google, Microsoft, Apple, Facebook, Amazon – nagyon hasonló termék- és szolgáltatás portfóliót kínálnak, ezáltal újfajta piaci helyzetet hozva létre – verseny helyett egymással párhuzamosan fejlődve –, ami miatt az üzleti tevékenységeiknél az erőforrások racionalizációján és a munkaerő felügyeletén keresztül kell biztosítsák a profittermelést. E nagy vállalatok profittermelési eszköze a pénz mellett az információk és az adatok. A Google és Facebook felhasználói fiókjai ingyenesek, de a felhasználók a személyes adataikkal „fizetnek” értük, ezek az adatok pedig a cégek alaptőkéjét képezik. Továbbá, a felhasználói adatok begyűjtésével folyamatosan optimalizálják szolgáltatásaikat és a termelési folyamataikat szervező algoritmusokat. Ezekkel az állandó fejlesztésekkel a fogyasztói igényeket és preferenciákat elégítik ki, amivel még jobban a céghez és annak szolgáltatásainak használatához kötik őket. És a mind nagyobb és hűségesebb felhasználói bázis a más bevételi források alappillérei, mint amilyenek a célzott hirdetések és a big data üzletszerű feldolgozása (a big data, mint fogalom a nagy mennyiségű, nagy sebességgel változó és nagyon változatos adatok feldolgozására utal). Ha egy vállalat monopóliumhelyzetben van egy területen, könnyen kontrollálhatja a piacot és az árakat. A nagy cégek strukturális és logisztikai előnyei is kedvezőbb helyzetbe hozzák őket hogy olcsóbban, vagy akár ingyen adják termékeiket és szolgáltatásaikat. Egyes digitális termékek éppenséggel attól válnak értékesebbé, minél többen használják őket – és amikor a kereslet elér egy szintet, a folyamat öngerjesztő lesz. Az erősek még erősebbé, a gyengék még gyengébbekké válnak – „a győztes mindent visz” jellegű piacok alakulnak ki. A nagy vállalatok még olyan téren is rájátszanak erre a tendenciára, hogy egybefüggő digitális-virtuális ökoszisztémák kialakítására törekednek, ami még jobban megköti a felhasználókat a szolgáltatókhoz. Vagy egyszerűen felvásárolják a kisebb vállalatokat, evvel megszerezve a termékeiket és azok piaci pozícióját, bővítve a saját behatási területüket, kényük-kedvük szerint fejlesztve vagy megszüntetve a megvásárolt terméket.
A digitális áru kifejlesztése rendkívül drága (innovatív technológia és magas intellektuális képzettség kell hozzá), de a nagy cégek mégis rengeteget fektetnek bele az innovációs/kutatási területekbe, mivel ezek a fejlesztések a jövőbeli termékeinek és szolgáltatásainak az alapjai. Az elkészült digitális termék jellegénél fogva könnyen másolható, terjeszthető (zéró marginális költséggel), de a vele való kereskedelem hosszú távon nem profitabilis, mivel a könnyű másolhatóság miatt könnyen terjeszthető illegálisan is, a technika fejlődése miatt pedig gyorsan elévül. A digitális kor elején a kis fejlesztők még kihasználhatták az alacsony terjesztési költség előnyeit saját kereskedelmi modelljük fejlesztésére, de mostanra az óriáscégek olyan piaci monopóliumokat alakítottak ki, amelyekben lehetetlen kikerülni őket.
A tech-óriáscégek a digitális területen kívül a hardverek fejlesztésében és gyártásában is igyekeznek teret nyerni – saját eszközök gyártásával vagy más gyártók hardver eszközéhez igazodó kizárólagosan licenszelt digitális termékek fejlesztésével. Ezek valamilyen formában zárt rendszerek, amikhez a felhasználók – amikor csatlakoznak egy program felhasználása által –, a szorosan integrált többi program használatára is rá lesznek kényszerítve – evvel egy olyan körbe kerülnek, ahonnan körülményes váltani más rendszerre, vagyis hűséges felhasználók maradnak.
Egy tech-óriáscég üzleti fejlődésének példájaként nézzük meg az Amazon cég sikertörténetét. A cég on-line könyvkereskedő szolgálatként kezdte üzleti tevékenységét, de egy ponton intenzív erőfeszítésekkel a fejlődés felé koncentrálódott. Az elejében feláldozta a profittermelést az üzleti növekedésért cserébe, de mostanra már hatalmas profittermelést valósít meg. E profitforrás egyrészt a kiépített felhőalapú szolgáltatásokból és az ezekhez használatos saját-gyártású technikai eszközökből származik, másrészt abból hogy a könyvkereskedelmi piacon domináns pozíciót sikerült a cégnek kiépíteni, így ő határozza meg az üzleti feltételeket, beszállítói árakat – amivel hatalmas leárazásokat és kedvezményeket tud nyújtani a vásárlóknak, a könyvkiadóknak pedig muszáj engedelmeskedni a feltételekhez, mert a legnagyobb eladásokat általuk tudják megvalósítani. Az Amazon célja végső soron a könyvkiadók teljes kiiktatása, vagyis az az üzleti modell amelyben a szerzők egyből az Amazon kiadásában és forgalmazásában terjeszthetik műveiket. Az üzleti fejlesztés és céges megerősödés folyamán a termelés és működtetés terén az Amazon a munkások feletti kontroll szigorítását és a formális munkák ön-foglalkoztatású embereknek való kiszervezését vezette be.
A magyarországi könyvkiadásban is hasonló üzleti politikát tapasztalunk a nagy terjesztő/kiadó multi-cégeknél, akik domináns pozíciójukkal élve megalázó feltételeket diktálnak más könyvkiadóknak, evvel mindinkább ellehetetlenítik mások működését, a végső céllal hogy mindent saját vezetésük alá kebelezzenek be.
A digitális gyarmatosítás ideológiájában az élet minden aspektusát át kell szője a hálózatos, digitális és virtuális társadalom technológiája, olyan zárt és centralizált hálózattá szerveződve, amit az oligopolisztikus giga–tech-cégek uralnak.
A digitális platformok gyors terjeszkedése egybeesett a kései 2000-es évek pénzügyi válságával – egy olyan piaci helyzetben, amit a magas munkanélküliség, stagnáló fizetések és a munkások számára biztosított juttatások megnyirbálása jellemzett, a világszerte növekvő szegénységgel és egyenlőtlenséggel együtt. A nagy tech-cégek kihasználták a helyzetet a saját növekedésükre, az „oszd meg és uralkodj” elvén keresztül hozzájárulva a bérek csökkenéséhez és a profitnöveléshez.
A digitális munkáknál, és sajnos sok más modernkori munka-megbízásnál is az a tendencia figyelhető meg, hogy már nincs meg a régi korok munkahely-biztonsága, a cégek védelme és felelőségvállalása az alkalmazottakért – csak akkor és addig alkalmazzák munkásaikat amikor tényleg szükség van a munkájukra – így a munkavállalók bizonytalanságban és kiszolgáltatottságban élnek. Ehhez még hozzájárul a digitális munkaerőpiac földrajzi határainak a megszűnése, az olcsóbb munkaerő térhódítása a gazdaságilag fejletlenebb országokból.
A tech-oriások által uralt piacok újfajta üzleti modelljeiből megismerhetjük az On-demand platformokat, a Mikroplatformokat és az On-line közösségi platformokat.
On-demand platformok: valós időben allokálnak anyagi és információs erőforrásokat, fogyasztókat kötnek össze termékekkel vagy szolgáltatásokkal, ilyenek pl. az Airbnb vagy az Uber. Bár első pillanatra nagyon hasznosnak tűnnek ezek a platformok – olcsó és jó szolgáltatást nyújtanak a felhasználóknak, munkalehetőséget és bevételi forrást adnak a magán-szolgáltatóknak – de az árnyoldal az, hogy ezek a megrendelésre dolgozó emberek bizonytalan munkakörülményekkel, a garanciák hiányával és a bevétel kiszámíthatatlanságával szembesülnek – ugyanakkor jobb piaci pozíciójú konkurenciává válnak más, már bejáratott hagyományos vállalkozásokkal szemben, ellehetetlenítve őket működésükben. A platformok üzemeltetői pedig egy-egy szolgáltatás közvetítői díjából hatalmas profitokra tesznek szert a globális piacon.
Mikroplatformok: ezek olyan online crowdsourcing platformok, ahol az emberek kicsi, repetitív és képesítést nem igénylő feladatokat végeznek el, többek közt pl. képeket taggelnek, rövid szövegeket fordítanak, kereső algoritmusokat fejlesztenek, képfelismerő szoftvereket tanítanak vagy tartalmakat felügyelnek – mindezt ingyen vagy alacsony bérezésért. Ez olyan digitális rendszer, ami osztott számítási feladatokat végez a digitális térben, de magukat a feladatokat ténylegesen emberek végzik el. Azért számít implicit digitális munkának, mert összemossa a szórakozás, a társasági élet és az értékteremtés közti vonalat. Erre egyik példa a Google Captcha szolgáltatása – amely ellenőrzi, hogy ember-e az, aki információt akar küldeni egy on-line felületről, miközben a felhasználó a feladott tesztben a kép-felismerő algoritmust fejleszti.
On-line közösségi platformok: olyan felhasználók által elvégzett fizetetlen felhasználói tevékenyégek, amik az online szolgáltatások profitszerzését szolgálják. Ezek egyik formája az olyan metaadatok, mint a használat idejét és jellegét tároló információk, az URL-ek, az IP-címek, az egyéni felhasználói azonosítók begyűjtése – amelyeket ezek a platformok reklámcégeknek, adatbrókereknek vagy kormányoknak adnak el – így jön létre az adatok virágzó gazdasága. Másik formája az ún. klikkmunka, amik célja az információk fenntartása, kiválasztása és terjesztése közösségi platformokon – jelentheti az adatok eltávolítását, előnyben részesítését, kommentálását, vagy más módú moderálását – evvel elősegítve a kulturális mémek körforgását. Így az olyan alacsony intenzitású online tevékenységek, mint a bejelentkezés, klikkelés vagy a céltalan internetezés ugyanannyira értékes javaknak számíthatnak a tech-cégek számára, mint a tartalomkészítés vagy az aktív részvétel.
Ha megnézzük a digitális munkákat „hivatásszerűen” végzők kilétét, észrevehető, hogy legjellemzőbbek a marginalizált csoportok (mint pl. a nők, városi szegények, kisebbségek) tagjai, valamint a feltörekvő gazdaságú országok lakosai. Ezeknek az embereknek a fő munkalehetőségeket a hagyományos gyári, mezőgazdasági, kiszolgáló vagy kitermelési munkák helyett egyre inkább az internetalapú, bizonytalan on-demand munkák jelentik. Ezen alacsony státuszú munkások munkaköreihez tartozik pl. a tartalommoderálás, ami a potenciálisan pornográf, erőszakos, vagy más módon elfogadhatatlan tartalmak felülvizsgálatát jelenti – amely munkákat általában valamely online munkaközvetítő platform által találnak, titoktartási kötelezettség vállalással és alacsony bérezéssel. Az olyan tevékenységek, mint az adatbevitel, korrektúraolvasás és a dokumentum előkészítés Amerikában manapság már a börtönmunka-program része, Kínában pedig rabokat kényszerítenek az online virtuális aranybányászásra.
A digitális munka mindinkább marginalizálódik, ami mellett egyre nagyobb a kiszolgáltatottság a platformok által végzett értékelsajátítással szemben is. A digitális munkások az esetleges és alulfizetett munkákra vannak ítélve, ebből kell magukat fenntartani. Szociális védelmük komoly problémát jelent, főleg a fejlődő országokban és átalakuló gazdaságokban, ahol a rendszer a munkaadói hozzájárulásokra támaszkodik. Észrevehető az a jelenség is, hogy a munkakereslet földrajzilag koncentrált, a munkakínálat viszont földrajzilag szétszórt – Nigéria, India, Fülöp-szigetek és más „szegény” országok kattintásokat, tartalmakat és adatokat adnak el Angliának, Ausztráliának, az Egyesült Államoknak és más fejlett gazdaságú országoknak.
Következtetés
Mit tanulhatunk ezen tényállásokból? Életünk minden pillanatát átszövi a tele-kommunikáció valamely módja, legyen az a Facebook szociális hálózata, vagy a Google valamely nélkülözhetetlen szolgáltatása; netán a pénz-szerzési munkánk valamely digitális területhez kötődik. A „modern” létünkben már nem tudunk teljesen mentesek lenni a digitális tevékenységektől és talán nem is kell, hiszen nagyon sok téren valóban segítik az életünket ezek a fejlesztések. De nem is árt bele-látni ezek működésébe, hiszen a hatalmas előnyök mellett ott vannak a hátrányok is – ezért nekünk kell kiszűrni azt, ami valóban szükséges és előre vivő életünkben.
B.G.:
Irodalom, inspirációk
Antonio Casilli: Létezik-e digitális munkakultúra? és Philipp Staab/Oliver Nachtwey: A piacok és a munkaerő feletti kontroll a digitális kapitalizmusban (megjelent a Fordulat 23 folyóiratban)
