Manapság a férfiaknak nehéz úgy találkozniuk, hogy az lehetővé tegye számukra a valódi és tartós baráti kapcsolatok kialakítását. Profán életútunk, családunk igényei nagyban megnehezítik a valódi baráti kapcsolatok megalapozását, fenntartását. A szabadkőművesek mégis közös meggyőződéseken, tapasztalatokon nyugvó kapcsolatokat igyekeznek kialakítani egymással. Mindez létrehoz egy olyan köteléket, amely gyakran meghaladja a szokásos rokonsági kötelékeket, spontán kapcsolatokat. Mi okból alakulnak így a dolgok? Erre keresem most a választ.
A szeretet el- és befogadás, vagyis elfogadni a másikat úgy, feltétel nélkül, ahogy van. A kőművesek „testvérként” tekintenek egymásra és egy nemzetközi szövetséghez, világot átölelő rendhez tartozónak vallják magukat. Ha lenne egy eddig még nem lévő államforma, amely a szabadkőműves életet jellemzi, az minden bizonnyal a “Testvériség” (Brotherhood) lenne. A közös elfogadáson alapuló aktív viszony, mint egy jól működő köztársaság, összetartozásuk szinonimája. Benne a testvérek támogatják egymást, és el is várhatják a másik támogatását. Megosztják elsajátított tudásukat, bölcsességüket, fényt, reményt nyújtanak a többieknek, legfőképpen “sötétség” idején. S nem mellesleg, a kollektív bölcsesség közelebb visz minket a régen elveszett titokig, amely helyett helyettesítő titkokat birtoklunk. Aki szabadkőművessé válik, mindig lesz társa a bajban, aki törődik vele, függetlenül a nehézségek természetétől. Ahogy Raphael Awuku írja: “Ez a barátság lényege – megbizonyosodni arról, hogy az a személy, akivel beszélgetsz, úgy érzi, hogy értékeled.”
A testvér szó jelentése a szótárakban az olyan személyt jelöli, akivel általában az apa vagy anya (vagy mindkettő) közös, vagy adoptálás, nem természetes út során válnak mások a család tagjává. Persze „Testvérnek” lenni nem csak azt jelenti, hogy külsőleg hasonlít valaki a másikra. A testvéri kapcsolat nem elsősorban külső hasonlóságon alapul. A testvériség lehet közösségi konstrukció, mesterségesen kialakult megegyezés, amelyet a legtöbbször valamilyen szertartás, szerződés, misztikus beavatás, szóbeli vagy írásos alku, olykor dokumentum legitimál, amely kötelező érvényű az érintettekre nézve. S amelyet aztán mindenki elfogad és betart. A bibliában Mózes kőtáblái, Krisztus vére és teste, a 12 zsidó törzs és a 12 apostol szövetsége, a 7 „magyar” törzs (vér)szerződése, a lovag- és papi rendek regulái és esküjei, valamint a titkos- és nem titkos társaságok rituális beavatásai lehetnek erre példák.
Ilyenformán a szabadkőműveseket is a testvéri szeretet egyesíti egymással, függetlenül fokozatuktól, tisztségüktől. Vagyis “testvérként” kezelik, nevezik, szeretik egymást. A szabadkőművességen belül – a testvéri szereteten túl –, azonban mégsincs abszolút egyenlőség. Ahogy a természetes családban is megvan a testvérek közötti hierarchia, amely a születési sorrenden nyugszik, és eltérö státusz-helyzeteket teremt.
A szövetség tagjai ugyanis egyenjogúak (a szabadság elvűségnek megfelelően, amely az önérdeken nyugvó, mások szabadságát korlátozó szabadosság egyetlen gátja, mert sorsa alakítására mindenki egyenlő eséllyel születik), azonban mégsem egyanragúak, mert az státusz, az életkor, a tehetség, a rátermettség, vagy éppen a társadalmi helyzet függvénye a gyakorlatban. Így az abszolút egyenlőség absztrakció, utópia, jobb esetben a megértést segítő filozófiai kategória, amely ugyan az alkotmányok (jog)filozófiai terminusa, de a rá való radikális-populista hivatkozás beváltása, részint lehetetlen mások kirekesztése, erőforrásaik önkényes kisajátítása, a korlátosan rendelkezésre álló erőforrások újraelosztása (szélsőséges esetben a bűnbakként stigmatizáltak megsemmisítése) nélkül, ez a történelem tanúsága, amelyet olyan „ördögi tervek” keretein belül próbálkoztak meg érvényesíteni, amik morálisan nem igazolhatók. Az ilyen tervek általában káoszhoz, a „csőcselék uralmához”, önkényen alapuló korlátok nélküli hatalomhoz, alkotmányos despotizmushoz vezettek, vagyis az egyenlőtlenségeket termelték hatványozottan újra. (Gondoljunk Orwell, Animal Farm-jára, ahol az egyenlőkön belül vannak egyenlőbbek, mint „élcsapat”!) Ennek egyetlen gátja az, hogy a rangok és pozíciók megszerzése érdemek alapján és az erkölcsi törvények betartása mentén történjen, amit Arisztotelész politeiának, Robert Dahl pedig poliarchiának nevez, így megkülönböztetve fogalmilag azt a demokrácia gyakorlati deficites voltától.
Az emberi közösségekben a “testvér” kifejezés – mint fentebb említettem – eredetileg a vérségi, születési, leszármazási, egyszóval családi kapcsolatok, a természetes közösségekhez tartozás kifejezésére szolgált. Később az azonos rendhez, valláshoz, kolostorhoz, vagy egyazon – akár titkos – szövetség és egyesület tagjainak összetartozását volt hivatott kifejezni. (Sajnos, a történelem ismer olyan politikai pártokat, vagy mozgalmakat, amelyek a radikális, szélsőjobboldali hullámok mentén, az egyházi megnevezést gátlástalanul kisajátították.)
A kifejezés minden beavatáson alapuló közösségen, szervezeten és testvériségen belül megjelent, ahol tényleges jelentése volt: “barát”, „szövetséges”, „eszme-, munka- vagy rendtárs”. Az elv persze alapvetően mindig ugyanaz volt az operatív „szabad-kő kőművesek” (free-masons) és a spekulatív-szimbolikus kőművesek (freemasons, companion) korában is, vagyis kifejezni az egyazon csoporthoz, szubkulturához való tartozást, s ezt a kimondott szavak teremtő erejével alátámasztani.
A “testvér” kifejezés használata szintén megjelenik számos szabadkőműves tradícióban, s ne csak Hiram Abbif történetére gondoljunk, hanem Ábraháméra, az ősi bibliai pátriárkáéra is, ami arról szól, hogy amikor ő és felesége, Sára, Egyiptomban tanították a hét szabad művészetet (tudományt), a grammatikát, logikát, dialektikát, matematikát, geometriát, csillagászatot és muzsikát (zenét), egy Euklidesz nevű tehetséges tanítvány, olyan okos volt, hogy rövid idő alatt mesterré vált e tudományokban. Végül ő lett az a jeles és nemes karakter, aki a geometria és a matematika területén szerzett tudását megosztotta az emberiséggel, önzetlen tettével kiszabadítva őket a homály, a nem tudás állapotából.
Euklidész aztán a tanítványság magatartási szabályait is rögzítette, amely szerint: egyrészt hűségesek kell lenni az uralkodóhoz, a hazához, másrészt kötelességünk szeretni egymást, vagyis hűnek és odaadónak kell lennünk egymás iránt is. Annak érdekében pedig, hogy tanítványai ne hanyagolják el az alapvető kötelezettségeket, a tudós javasolta, hogy adományozzák egymásnak a “Testvér” és a “Társak” elnevezést.
Az euklideszi iskola szokásjoga alapján, a szabadkőművesség folytatta e hagyományokat, és a rendtársak máig elfogadják az instrukciót, így az elnevezés meghonosodott az egyes irányzatokban, ágakban, testületekben, a tagok egymás közötti formuláiban, és azóta e hagyományokat őrzik.
A „Testvér” elnevezés, sokak számára szimpatikus, érdekes. érzelmes, sőt kedves módja annak, ahogy a “templomokban”, “házakban” a tagok szívéhez szólnak. Így már a novíciusok, a frissen beavatottak is használják a kifejezést, a profán és szabadkőműves világban egyaránt, gyakran úgy, hogy eredetéről vagy tartalmáról mit sem tudnak.
Az 1390-ből származó Regius-költemény (vers) már azt tanácsolta a rend korai tagjainak, hogy ne nevezzék egymást más módon, mint „kedves testvérem”-nek. Emiatt alakult úgy, hogy az egyik szabadkőműves a másikkal szemben alkalmazott bánásmódja, ma is a testvéri elismerésen nyugszik, mivel egyazon “családhoz tartoznak”. A szabadkőművesek testvérek, mert ugyanazt a beavatást, ugyanazon emelést kapták, és egyazon erkölcsi rendszerbe illeszkednek bele, egyebek mellett az oktatás-tanulás révén.
A testvéri barátság mellett, az egyesíti őket, hogy szimbolikusan egyazon Atya (a V.:E.:N.:É.:M.:), és ugyanazon anya, a “Földanya gyermekei”, akit gyakran Isis egyiptomi istennő, Ozirisz, a Napisten özvegye, Horus anyja metaforájában szemléltetnek. E példát követve: a szabadkőművesek – átvitt értelemben – Horus testvérei, az Özvegy Fiai (Gyermekei), akik felvételükkor az ún. „sötétkamrában” emlékeznek Ozirisz magányára, annak végső nyughelyén.
A beavatási szertartás (iníciáció) során, amikor a “kereső” meglátja a Fényt, az új Testvér befogadói ugyancsak esküsznek rá, hogy minden szükség esetén megvédik őt, és ő is esküszik, hogy nem árulja el őket. Ettől a pillanattól kezdve mindenki, aki hivatkozott rá, köteles testvérként kezelni őt. Később az új testvér gyermekei kezdik “bácsiként” kezelni az idősebbeket, a feleségek pedig „sógornőkké” (nővérekké) válnak. Ettől a pillanattól kezdve egy olyan szilárd kapcsolat alakul(hat) ki a rend új tagja és a szabadkőműves “család” között, amely néha szilárdabb, mint a vérségi kötelék, bár a választott közösségen belüli tagok, soha nem választás eredményei, hanem adottként, „készen” kapják őket.
A szabadkőművesség önmagán belül nem tűri a “fajok” (manapság nemzetek), a normális meggyőződésekről eltérő, anyagi vagy társadalmi egyenlőtlenségek szerinti megkülönböztetést. A “Királyi Művészet” ugyanis évszázadok óta lehetőséget kínál arra, hogy a tagok élvezhessék annak örömét, gyümölcseit, hogy békében, egységben és harmóniában élnek egymással, úgyis mint barátok, a jó gyakorlását célul tűző közösségben, a hagyományok maradéktalan megőrzésétől vezérelve, ellentétek, komolyabb nézeteltérések nélkül.
A rend tagjai – fokonként – megtanulják felszámolni a tudatlanságot. Igyekeznek bátran viseltetni a saját gyengeségekkel szemben, harcolnak gátjaik, és a másokat ért támadások ellen. Arra ösztönzik egymást, hogy gyakorolják azt a magas erkölcsi szintet, amely a testvérekkel való kapcsolataikat, őszinte, odaadó barátságaikat jellemzi. A szövetséghez hű tagok mind eme kötelességnek eleget tesznek, amely teljesítését a törvények/törvényeik előírják, miáltal kifejezik igényüket szülőföldjük, családjuk és az Emberiség bátorítása, boldogsága irányában.
A szabadkőműves nem hagyja magára mentoráltját, testvéreit, barátait, főként a bajban, szorongásban, üldöztetésben. Szíve a szeretet, a barátság, a derű és “kitartó ész” szinonimája. Az, ami a profán világban megkülönbözteti másoktól, hogy idegenkedik az igazságtalanságtól, az ármánytól, a bosszútól, az irigységtől, a mindenkin átgázoló ambíciótól. Az igazi “Testvér” a jóra törekszik, dicséri testvéreit, ha rászolgáltak, és ígérnis megkérdőjelezi saját cselekedeteit, amennyiben lelkiismerete sugallja, hogy megsértette az igazságosság és a szeretet törvényét. Az igazi “testvér”, ha nem tett rosszat, ha mindent jól tett, önként figyelmen kívül hagyja a várható hasznot. És amikor kell egy szó, amikor segíteni tud, azt akkor is úgy teszi, hogy nem hallatja nyilvánosan a hangját.
A felebaráti szeretet érzésével telt testvér jót tesz a jóért, a jutalom reménye nélkül, a jót a rosszért adja vissza, megvédi a gyengét az erős ellen, és mindig az igazságnak áldozza figyelmét. Persze a parancsoknak megfelelően: a szegény “igazát” is csak igazsága szerint pártolja.
Emberi, jóindulatú mindenkivel szemben, nem részesít előnyben egyetlen “fajt” (nemzetet) vagy meggyőződést sem, igyekszik magáévá tenni a “fehéret” és “feketét” (mert nem a szín, hanem a tehetség és az erény számít, ami az embert a többi fölé emeli). A gazdagok és szegények, a fiatalok és öregek, a bölcsek és tudatlanok, a nemesek és közemberek egyenlő megítélője, mert minden emberben a testvérét látja.
Meg kell azonban jegyezni, hogy sem a gazdagok, sem a bölcsek álláspontjával nem azonosul. Ám segít nekik, szabadon, függetlenül, megmutatni azt a pozíciót, ahonnan jobban látják a horizontot. A járás teszi ugyanis az utat, s nem fordítva. A gondolkodás, a cselekvés, az érzés, a szenvedés, a tanulás és a javítás lesz az, ami kikövezi azt. Akkor tesszünk jól, ha valljuk: tanítani kell a képzetleneket, de képezni a képzőket is. Ez az esély, néha többet jelent a segélynél. Általa ugyanis felhatalmazzuk a másikat, hogy megszerezze a GNOSIS képességét (a megismerést és a tudást).
Hiszen ki „emelhetné fel” a szegényt, ha rászorul. Sőt, előfordul, néha a gazdag anyagi erőforrások bővében épp oly’ szegény, a bölcs pedig sivár a tudásban, az önzetlenségben, ha bő az önelégültségben. Az igazi “Testvér” nem csak az, akinek nincs semmi gyűlölete, nincs haragja, nincs bosszúvágya mások iránt, hanem az, aki megértő, és nem ítélkező. Megbocsátó, s csak azokra a “jó” dolgokra emlékszik, amelyeket kapott, mert tudja, bölcs megértéssel, hogy nem lehet senkit elítélnie, anélkül, hogy alkalmasint őt meg ne ítéljék, ha néha hibázik. Megértéssel bánik mindenkivel, lelkiismeretével is, mielőtt mások felett ítéletet mondana.
Nem örül, ha egyesek hibát keresnek, és nem bizonyítják. Ösztönzi a jót, amely enyhíti a rosszat. Nem hízeleg önmagának a szerencsében, és nem személyes előnyöket hajszol, mert tudja, hogy minden, ami csak a birtokában van, az a világé, és ez a természetesség a maga erejénél fogva, mihelyt alulértékelik, elillanthat.
Ha a társadalmi rend bizonyos embereket a függősége alá helyez, kedvesen és jóindulattal bánik velük, mert egyenjogúak a Világegyetem Nagy Építőmestere előtt; sőt tekintélyét felhasználja, hogy emelje a morált, ne csorbuljon a büszkeség, és kerüli mindazt, ami a beosztott helyzetét fájdalmassá teheti.
A „Testvér” tiszteli embertársait, a természet törvényeit, mivel ő is szeretné, ha tiszteletben tartanák a saját jogait. A kőműves tanításokat alkalmazva, mind a templomokban (“házakban”), mind a profán életben, lehetőségei szerint, együtt munkálkodik az emberi civilizáció katedrálisának építésében.
A hit, remény és szeretet, vagy a felvilágosodás magasztos eszméinek (szabadság, egyenlőség, testvériség) elkötelezettje, miáltal köteles kitárni karját a rászorulók előtt, összefonni társai körét, támogatni a testvéri egységet, kifejteni érte befolyását, segítő munkát végezni, a harmóniát, a békét és a testvériséget óvni, valamint felkínálni erejét a szabadkőműves templomon belül és kívül egyaránt.
Minden “Testvér” tudja, hogyan tehet jót hivalkodás nélkül és haszonnal. Ahol egyesek csak állítják, hogy fáradhatatlanul harcolnak a gyengék kihasználói ellen, segítenek és védenek, gyermekeket vagy nőket mentenek, egy „Testvér” köteles érdemi szabadkőműves munkát végezni. Tilos a szemét behúnyni még ha a szerencséje így is kívánná. Tisztelnie kell önmagát és az egész emberiséget, fejleszteni tudását, mert csak így fejezheti be munkáját akként: “Done Their Bit!” (Megtette kötelességét!) Amikor már megvannak az eredmények, akkor mondhatja: „testvéreim, mint olyat, felismernek engem!” Mert ez a legfőbb méltatás, a páholyon belül és kívül, ami csakis az övé.
Amikor testvérként elismernek valakit, kinyújtják felé a karokat (arms, ami tudvalevő, lehet kar, de fegyver is), mintha egy régi ismerős lenne. Ez a testvériség alapja, ami néha erősebb, mint bármely vér szerinti kötelék, és ami dicsőbb szimbólum, mint a római sas, vagy a becsületrend. Rendünk ilyen “Testvérekből” áll, azokból, akik büszkék rá, hogy szövetségünkhöz tartoznak, és hajlandók személyes áldozatokat vállalni a célok elérése érdekében.
A Világegyetem Nagy Építésze, minden bizonnyal meghallgatja kéréseinket és megmutatja az irányt, ami hozzá vezet. Megajándékozza a “Testvéreket”, akik segítenek a nehézségekben, érdeklődnek a szükséget szenvedők iránt, akik írnak nekik, felhívják őket, hogy megtudják, miként vannak, e-maileket váltanak velük, és nem hagyják, hogy a depresszió és a magány legyen úrrá rajtuk.
Éppen ezért biztonságos menedékhelyek a “kőművesházak”, amelyek letörői a könnynek, a fájdalomnak, a fény, a béke és a szeretet szigetei, mert maguk is fennkölt vallások összefoglalói. Mindenkinek egyformán hangoztatják: „Itt vitáid nem találnak visszhangra. Nem bántasz meg senkit, és nem bánt meg senki sem.” Jogos sokak reménye: „Testvérem, ha elfelejtelek, Te soha ne felejts el! Számíthatsz rám, mint ahogy én is számítok Rád. Mesterségünk legnagyobb ajándéka az „Igaz Testvér” legyen!
Szabadkőművesek milliói közül senkit nem hívnak meg közvetlenül a szövetségbe. A magatartási kódex tiltja ezt. Mindenki maga kéri – éspedig jól megokolva – felvételét a rendbe. Ám ezt megelőzően, mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést: felkészült-e a „Kőművesség míves mesterségére”, méltó-e rá, hogy testvérré legyen, a világ legkiválóbb testvériségében. Van ugyanis olyan, aki sem intellektuálisan, sem lelkileg nincs felkészülve a falazat lényegének koránt sem egyszerű befogadására, megértésére, megbecsülésére. Muszáj tehát elgondolkodni, mielőtt a testvéri láncban lép az ember. Fontos mérlegelni létezésének okát, a Mindenhatóval, a családdal és önmagával szembeni kötelezettségeit. Ha az ilyen jellegű etikai, erkölcsi kérdések iránt nem fogékony, a Mesterség tanításaiból keveset fog profitálni. De, ha értelmesebb életminőségre, életstílusra vágyik, az abból fakadó jótékonyság és jó közösségi szellemre áhít, a szabadkőművesség sok mindent kínálhat számára.
Tisztában kell lenni azzal, hogy mit, vagy miben hisz valaki, hogyan szükséges cselekedni, és abban, hogy adott esetben mit kell tenni. Ez a stratégia és taktika egysége. Ily módon, ha valaki szabadkőművessé válik, büszkének kell lennie arra, hogy testvérré lesz, és részt vehet a rituális munkákon. Csak azok kérjék tehát felvételüket a rendbe, akik a kedvező benyomások és pozitív fordulatok miatt vágynak a tagságra.
Tradícióink alapján, minden tizennyolc évét betöltött (Lewis, Lufton), vagy annál idősebb jelentkező, aki 24 éves elmúlt, megfelelő erkölcsű férfi, akit ajánlanak, és aki hisz egy Legfelsőbb Lényben, valamint az üdvösségben, kérheti, hogy szabadkőműves lehessen.
Azonban két fontos elvvel tisztában kell lenni! Egyrészt, a szabadkőművesség nem vallás, és nem igényel vallásos elragadtatást. A szabadkőművesek ugyanis megtartják hitüket, teljesítik vallási kötelességeiket. Néhányan felszentelt papok, elöljárók vagy rabbik; sokan egyházak szolgálói, míg másoknak nincs konkrét vallási hovatartozásuk.
A szabadkőművesség allegóriái, rituáléi – a reformáció utáni – Angliából származnak, hagyományai mégis mélyen benne gyökereznek a zsidó-keresztény tradíciókban, így a mesterség önmagában szolgáltat példát az emberiség azon egyetemes tapasztalataira, amelyek révén egy csodált erkölcsi és etikai értékrend jött létre. A szabadkőművesség tehát nem „vallás pótlék”, s benne a vallási aspektus csupán annyi: az „Isten Mindenhatóságát” és az „Ember Testvériségét” hirdeti.
Másrészt a szabadkőművesség nem titkos társaság. Egy olyan testvériség, amelynek tagjai büszkék arra, hogy szabadkőművesnek ismerik őket. Megalakulásától a világ elismeri a spekulatív szabad kőműveseket, és azok máig maradandó alkotásait. A „királyi művészetnek” ezt meg kell becsülni, mint ahogy bizonyos titkai is, amelyek a történelmi hagyományokból származnak. Csak a befogadás módja, a nyitó és záró szertartások (rituáléi), a szabadkőműves fokozatok átadásának módjai titkok. Általánosan a szabadkőműves történelem, a hagyományok, a mesterséget és eljárásokat tárgyaló művek tucatjai hozzáférhetők a nyilvánosság számára, a könyvtárak vagy a világháló révén.
A szabadkőművességet mindig a magas eszmeiség és a jóindulatú testvériség jellemezte. A közösségi szolgálat, a „testvériség a munkában”, a karitatív tevékenység, ezek valódi szabadkőműves tevékenységek. Méltán a világ egyik legismertebb és talán legnagyobb jótékonysági intézménye, a Shriners Hospital for Crippled Children and Burns Institutes, amely Kanadában, az USA-an, vagy Mexikóban működik.
A szabadkőműves testületek, egyesületek saját, nemzetközi és/vagy nemzeti jóléti alapokat támogatnak, egyebek közt mentális, tanulási vagy beszédzavarokkal, rákos megbetegedésekkel, látási problémákkal és a fogak helyreállításának szükségességét célzó szervezetekkel, a gyermekek és fiatalok kutatási, oktatási problémáit leküzdő, prevenciós, rehabilitációs szolgálatát felkaroló alapítványokkal együtt.
Igyekeznek segíteni számos bajba jutott testvéren, azok családjain. Díjaznak, támogatnak helyi projekteket, kimagasló eredményeket, a felmutatóktól az ösztöndíj-programokig bezárólag A szövetség tagjai önkéntesként szolgálnak, és csendben dolgoznak. Támogatásuk a gyermek cipőtől, az ingyen ételig vagy a fogyatékkal élőkig terjed. Ők az emberiség szolgálatának közös élményében részesülnek, miáltal a testvériség is zökkenőmentes hatékonysággal működik.
A szabadkőművesség nem egy lezárt paradigma (elmélet), nem tudomány, hanem egy hatékony módszer, folyamatos, élethosszig tartó tanulás. Mire a szabadkőművest a „fenséges mester fokra” emelik, a „kék páholyokban”, az előmenetel lehetőségeinek széles köre tárul elé. Először a különböző élő rítusok egybehangzó részeinek elsajátítása, vagy a rituális oktatás kínál perspektívát. Ezek nyújtanak kitekintést a magas- vagy mellékfokokra, mellék ágakra egyaránt. Az előrehaladás persze nemcsak megkívánja az aktív részvételt a munkán, a szabadkőműves képzési hálózatban, hanem elő is segíti a szertartások, tradíciók és szimbólumok rendszerének átfogóbb megértését.
A reguláris szabadkőművességben nincs mód előrelépni a „páholyok” megkerülésével, ugyanis minden irányzatnak az alapja az első három fok, amit a mester fok teljesít be. Ezekben a részvétel, segít a rituális előmenetelben, s akik e lépéseket megteszik, személyes kiteljesedésre számíthatnak a nyilvános beszéd, a tanítás, a közösségi munka, sőt a zene és más művészetek területén. Akár a szabadkőműves rituálét, a tanulmányi, vagy a szervezeti és karitatív munka iránti elkötelezettséget preferálják, a legaktívabb szabadkőművesek a megbízható társak közötti barátságról, kitartó céltudatosságról számolnak be.
A „kék páholyok” szabadkőművessége egy „nagy család”. Fontos sarokkő, mégis számos kísérő szervezet, rendezvény létezik, amelyekhez a tagok és családtagjaik csatlakozhatnak, hogy az addiginál több közös érdekeltséget, tevékenységet osszanak meg. Ilyenek lehetnek a Rotary Klubok. A családorientált tevékenységek közé tartoznak a társadalmi és szórakoztató programok, a kirándulások és a közösségi projektek, valamint az országos és regionális utak.
A felnőtt csoportokban férfiakat és nőket egyaránt szívesen látnak, s néhány közösségi tevékenységben a nők szervező szerepet tölhetnek be. A fiatalok számára létrejött csoportok pedig felelősségteljes vezetői, saját tapasztalatok mentén építik fel a tagok önbecsülését és készítik elő őket a jövőbeni feladatokra. E szabadkőműves ifjúsági csoportok közé tartozik a De Molay Rend, amely a fiatal fiúk mesterségbeli előrehaladását ösztönzi. Az előrejutás és a barátság több lehetőségét hordozza, így e családközpontú csoport, általában olyan esemény-naptárat dolgozn ki, hogy a „szabadkőműves család” valóban „családi ügy” maradjon.
A páholyok szempontjából fontos, hogyan fogadnak be egy új testvért. A The Grand Lodge of Ohio egyik internetes cikke, a How to welcome a new brother című, számos megszívlelendő tanácsot ad az új tagok renden belüli integrációja kapcsán. Hiszen mindenki emlékszik az első napra, amikor megérkezett a lodge-ba. Nem tudta, hogy ez a tér megváltoztat majd mindent, tanít és egyben felfedező útra indít. Ez lesz az a hely, ahova később haza jöhet.
A páholy iránti bensőséges érzések kialakulásához, persze sok idő kell, amelyet csak a testvéri szeretet támogathat. Ezek közül az egyik legfontosabb az együtt étkezés (vakolás), vagy apohárköszöntő (kőporozás). Azonban a munkák végeztével, a találkozók estjein, sokak számára szorongást okozhat a közös étkezés, mivel még nem ismernek senkit. Sokat segíthet nekik, ha melléjük ülnek, kérdezik őket családjukról, foglalkozásukról, valamint a testvériségbe való belépésük okáról. Az ilyen beszélgetések, később hosszan tartó barátságok foglalatai lehetnek.
Fontos eleme a beilleszkedésnek az új testvér bemutatása a többieknek. A kőműves protokoll és etikett fontos része, hogy az új tagot nem csak lehet, hanem illik is bemutatni a többi testvérnek! Az első hivatalos találkozás előtt, gyakran létrejöhet személyes kapcsolat a régebbi testvérek és az új tag között, akiről így primer információk állhatnak rendelkezésre. Ezen tagok közbenjárása révén, a novicius megismerhet másokat, miáltal kialakulnak további kapcsolatok.
Az integrációban lényegi szerep jut az oktatási-tanulmányi képzéseknek. Az Oktatóház, a Lodge Of Instruction (LOI), informális alapot teremt arra, hogy találkozzanak és gyakorolják a testvérek a különféle rituálékat, hogy „hivatalos” munkáikkor magabiztosak és jól gyakorlottak legyenek. Ezek során a tapasztaltabb testvérek, nem csak irányítják és utasítják az ifjabb testvéreket, hanem beszélgetnek is velük, garantálva azt, hogy az új tagok ne csak büszkék legyenek a részvételre, de örömet is okozzon az számukra. Az oktatóház célja az, hogy lehetőséget teremtsen a fiatalabb testvéreknek arra, hogy elsajátítsák a szabadkőműves rituálékat, megismerkedjenek a szimbolikával, s tegyék ezt nyugodt és barátságos körülmények között. Az üléseket ezért vezeti a Preceptor (tanár), Mentor, aki felügyelőként tapasztalt tagja a közösségnek.
Fontos szerep kell, jusson a mentorálásnak is, hogy az új tagok érezzék, a páholy elősegíti szabadkőműves fejlődésüket (progressiv line) és támogatja a tanulást. Végülis a tudás és a fejlődés az oka a keresők csatlakozásának! A páholy feladata ezért, hogy olyan környezetet hozzon létre, amely segít ebben, olyan „mini” tanulmányi foglalkozások és mentori találkozók alkalmával, amelyek egy választott témát, nemegyszer harminc perces foglalkozás keretében járnak körül az angolszász gyakorlatban. Ez nem utolsó sorban lehetőséget teremt – az új és régi tagoknak – arra is, hogy közösen tanulhassanak. A ponttól-pontig (peer-to-peer) tanulás nagyszerű módja a tartós kötelékek kialakításának és az információk átadásának, a valódi beilleszkedésnek.
A telefonhívásoknak és üzeneteknek úgyszintén közösségkovácsoló szerepük van. A kapcsolatok kialakítása az új tagokkal épp annyira fontos a páholyon kívül, mint belül. Lényeges, ha valaki új taggal találkozik, kérje el a telefonszámát vagy e-mail címét. A munkák között tartsa velük a kapcsolatot, hívja fel őket, kérdezze meg, hogy érzik magukat, vagy érdekes e-maileket küldjön nekik elektronikus címeikre. Az ilyen természetű törekvéseket a blog-oldalak is segíthetik, mert lényeges adatokat tartalmazhatnak. A többirányú kommunikáció elősegítése, amikor a páholy nincs a hagyományos munkamenetben (pl. járványok idején, vagy a téli- és nyári szünetek során), segíthet fenntartani a szabadkőműves érdeklődést, és segíthet abban, hogy joggal érezzék egyesek, kapcsolatban vannak testvéreikkel.
Első pillantásra az ún. telekocsinak kisebb a közösség képző ereje. Ám egy új testvér esetén, aki – adott esetben – a közelben lakik, az ilyen jelenlét arról is tanúskodik, hogy támogatással érkezik a találkozókra.
Az információs források biztosítása az újonnan felvett szabadkőműves számára, eleinte mérvadó. Egy új tag tájékoztatásának érdekében célszerű olyan forrásokat biztosítani, mint pl. könyvek, cikkek, weboldalak, blogok, amelyek ráirányítják figyelmét az érdekes összefüggésekre, valamint táplálják az újdonsült szenvedélyeket. Ha van olyan szabadkőműves könyv, amely évekkel ezelőtt inspirált valakit, ossza meg újdonsült testvérével! Osszák meg forrásaikat az új szabadkőművessel, hogy úgy érezze, nincs egyedül a rá váró kalandban. Ha valaki olvasott egy érdekes cikket az egyik fokról, küldjön egy rövid feljegyzést az új tagnak, s tudassa vele, hogy gondolt rá, az érdekeire figyelt, amikor elküldte.
A páholyon kívüli tevékenységek – néha a páholyköziek – fontos események az erős testvéri érzés létrehozására, és segíthetnek abban, hogy alaposabban megismerjék a másikat. Egy közös vacsora, a család, a többség részvételével, egy testvéri spotprogram, egy közös filmest, nagy segítséget nyújthat abban, hogy szórakoztató módon vonják be az új testvért a „készen kapott” közösségbe.
How to welcome a new brother. The Grand Lodge of Ohio. https://www.freemason.com/how-to-welcome-a-new-brother/
