Egy páholyhoz tartozni többféleképpen lehet. Alapvető, hogy a keresőt – aki a páholyba jelentkezett – új testvérként felveszik a páholy tagjai sorába. Van egy másik lehetőség is, amikor a páholy tagjai befogadnak maguk közé egy olyan testvért, aki már korábban más páholy tagja lett, azonban kinyilvánította azon szándékát, hogy szeretne ehhez a közösséghez tartozni. A befogadás egy nagyon szép, mondhatni fennkölt esemény. A Fény Oszlopai páholy nemrég befogadott egy olyan testvért, aki egy másik páholyban már régen „meglátta a világosságot”. A befogadott az alábbi szavakkal köszönte meg, hogy a páholyhoz tartozhat:
Kedves Testvérek!
Köszönöm szépen, hogy befogadtatok a Fény Oszlopai Páholy testvéri láncába!
Az angol nyelvben létezik egy kifejezés, amely így szól: „to belong somewhere”. Magyar fordításban: „tartozni valahová”. Azt gondolom, hogy az emberek egyik legalapvetőbb szükséglete, hogy azonosuljunk valakivel, valamilyen eszmével, gondolatvilággal, hogy valamiben részesnek érezzük magunkat, tartozzunk valahova. Ezt különösen igaznak érzem a szabadkőművesség tekintetében.
A páholy főmestere az inasavatás alkalmával igy jellemzi a szabadkőművességet:
“a Szabadkőművesek szövetségébe való belépést újjászületésnek vesszük. A szabadkőművesség jó hírű szabad férfiaknak bölcseleti, emberiességi és haladó célokra törekvő egyesülése. Szövetségünk az igaz humanizmusra törekvő társaság, melynek tagjai az emberiség katedrálisát építik. Ennek a katedrálisnak az építőkövei az emberek. A végső cél az, hogy minden ember építőköve legyen ennek a katedrálisnak.”
Később a főmester ezt mondja: “Mindannyian ugyanannak a láncnak egyenlő szemei vagyunk.” A befogadás alapvetően a testvéri láncba történő tartozást jelenti.
Az angol-amerikai szabadkőművesség egyik tisztsége a Chaplain. A napi munka zárását megelőzően az ő szavai hangzanak fel a páholyban. Többek között ezt kéri a Világegyetem Nagy Építőmesterétől: “Istenem enged, hogy felismerjem intézményünk alapelveinek szépségeit, nemcsak a Páholyban, de azon kívül is. Győzz le minden ellentmondásos szenvedélyt bennünk, és tégy képessé bennünket arra, hogy szeressük egymást az egyesülés kötelékében és a barátságban.”
„Van egy álmom” – mondta 1963. augusztus 28-án Martin Luther King. Azóta, ez a mondat az egész világot bejárta, s szimbólummá vált. Nekem is van egy álmom.
Ott kívánok élni, ahol szabadon gondolkodhatom. Heltai Jenő szavaival élve: „Tudd meg: szabad csak az, …aki a látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolnivalója.”
Ott kívánok élni, ahol működik a jog, ahol a törvény nem a politikai hatalmon lévők kiszolgálójaként, hanem minden állampolgár érdekében működik. Azonban tudom, hogy nem vagyok szabad: mert a látszatot nem tudom lenézni, van letagadni s titkolni valóm. Például Magyarországon maga az a tény, hogy szabadkőműves vagyok!
Szeretnék felidézni egy másik amerikaitól, J.F. Kennedytől származó gondolatot. Elnöki beiktatásakor 1961-ben a következőt mondta: „Ne azt nézd, hogy az ország mit adhat számodra, hanem azt, hogy Te mit nyújthatsz számára.” („…ask not what your country can do for you, ask what you can do for your country”.) Ezt a mi esetünkben is igaznak érzem. Ezért szoktam egy olyan kérdést feltenni keresőknek az első beszélgetésen, hogy mit tudsz Te adni a páholynak?
Van egy álmom: Oly korban szeretnék élni, amikor megvalósul a kölcsönös megértés az emberek között, és ennek következtében létrejönnek a kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatok.
Freud szerint minden álom vágyálom. Valószínűleg az enyém is az. De olyan jól esik szépet álmodni.
Szólottam.