A szabadkőművesség jó szándékú és jó hírű férfiak társasága. Egy sajátos erkölcsi rendszer, amely allegóriákon, szertartásokon, szimbólumokon keresztül tanítja és fejleszti tagjait.
E spirituális munka a páholytagok egyik legfontosabb tevékenysége. Alapja a szilárd, egyéni hit, és a Legfelsőbb Lény által adott erkölcsi törvényekben való tökéletesedés vágya. A szabadkőműves munka lényegét és legjavát az önmagunkon történő erkölcsi, szellemi munkálkodás jelenti. A szabadkőműves testvérek egymást támogatják, gyámolítják, és a teremtettség közösségének voltából fakadóan törekszenek az előítéletektől mentes, minden ember felé egyformán megnyilvánuló szeretetre.
A szabadkőművesség elhatárolja magát minden szélsőségtől és szélsőséges megnyilvánulástól. Eszméi közt szerepel – talán így is mondhatjuk – egyfajta középút megvalósítása mind szellemiekben, mind a lelki stabilitás tekintetében.
Ennek záloga az elsősorban befelé irányuló munka és spirituális törekvések, amelyek természetesen nem jelentik az altruizmus hiányát vagy a szenvedés, az elesettek iránti könyörületesség, érzékenység nélkülözését.