Hagyomány és örökség

Néhány gondolatot szeretnék megosztani az olvasókkal a szabadkőműves hagyományokról és örökségről. Az elkövetkezők, egy szabadkőműves páholyban tartott előadás szerkesztett változata.

Mi a hagyomány?

A „hagyomány” szó a latin „tradere” – átadni – igéből származik. A hagyomány fogalma magában foglalja az aktuális, társadalmi, vallási, helyi és szervezeti kultúrát, cselekedeteket, szokásokat és normákat, amelyeket az egymást követő generációk adnak át egymásnak. A hagyomány magában foglalja a felhalmozott tudásunkat, értékeinket és szokásaink jelentős részét.

A hagyomány fogalma általában magában foglalja a vallási hagyományokat, az ünnepeket, a népművészetet, vagy például az iskolai tanévnyitó hagyományát, illetve a sportversenyeken a győztesek tiszteletére történő himnuszok lejátszását is.

A hagyomány kifejezés a héber kabbala szóból származik. Azt jelenti, hogy befogadni vagy elfogadni. A kabbala, eredetileg egy tanulási utat jelentett. 

Pontosabban fogalmazva a kultúra és a hagyomány körébe tartozó dolognak tekinthetjük a társadalom egésze által meghatározott és minden tagja által elfogadott értékek összességét. Vagyis együttesen mindazokat a normatív viselkedésformákat, ismereteket, tapasztalatokat, értékrendeket, amelyeket a társadalom egésze és minden tagja egyenként megőrzésre, továbbélésre és megújulásra érdemesnek tart. A hagyományok egy adott társadalom gondolkodásmódját, gondolkodásmódját, végső soron értékrendjét tükrözik.

Hagyománynak tekinthetjük tehát az előző nemzedékek által ránk hagyott örökségből mindazt, amit a „következő” korszak nemzedéke változatlan – vagy csak kissé változó, modernizálódó – formában fenntart, és továbbadásra érdemesnek tart. Ehhez azonban az kell, hogy az adott társadalomba és kultúrába beleszületett egyén tovább akarja vinni ősei hagyományait, ősei örökségét.

Hogy válaszoljunk arra a kérdésre, mi a hagyomány? Magyarázatként fel kell idézni egy dalt. A választ a Hegedűs a háztetőn című musical „Hagyomány” című dalában találhatjuk meg.

A musicalban Tevje, a tejesember azt mondja: „A régi szokások is voltak egyszer újak”. A dal szerint: „A hagyomány az hagyomány„. Tevje felteszi a kérdést és azonnal válaszol is.  

„Hogyan tartjuk meg az egyensúlyt? 

Ezt egy szóval tudom megmondani… hagyomány! 

A hagyományaink miatt,

Sok-sok éven át megőriztük az egyensúlyunkat.

…

A hagyományaink miatt,

Mindenki tudja, hogy ki ő és mit vár el tőle Isten.”

 Az utolsó mondatban pedig Tevje válaszol a kérdésre:

„Hagyományaink nélkül, életünk olyan ingatag lenne, mint… mint a hegedűs a háztetőn!”

Mi az örökség?

A másik vizsgálandó fogalom, az örökség. Ez szintén régi fogalom. Már a római korban is ismerték. Akkoriban „patrimonium”-ról beszéltek. Ez a kifejezés eredetileg a családi születés, majd az öröklés jogára utalt, elsősorban az anyagi javak, például ingatlanok utódokra történő öröklését jelentette.

A mai mindennapi használatban elsősorban kulturális örökségről szokás beszélni. Az örökség fogalma azonban magán a kultúrán kívül is sok mindent magában foglal, például a kommunikációnkat, a nyelveinket, de a történelmünket, a legendákat, a föld népeinek örökségét, vagy más szempontból a természeti és nem utolsósorban az épített környezetünket is.

Az örökség fogalmi területének számos értelmezése ismert. A jogászok másként értelmezik az örökség fogalmát, mint a filozófusok és a kulturális antropológusok, a régészek, akik „régészeti örökségről” beszélnek. Az építészek, építészeti örökségről beszélnek, vagy más mérnökök, akik „technológiai örökségről”, vagy a „zöldek”, akik „környezeti örökségről” beszélnek, más örökségfogalomban élnek. És akkor még nem is említettünk egy másik kényes kérdést, a „politikai örökséget”.

Mindezen értelmezések mellett az örökség fogalmának szimbolikus értelmezése is van. Például a vallási örökség fogalmához tartozó relikviák és a hozzájuk tapadó legendák, a gondolati tartalmak és maga a tudás az örökségünk.

Az örökség tehát egy tág fogalmi kör, van szellemi és van anyagi területe is, hiszen magában foglalja mindazt a tudást, ismeretet, tapasztalatot és tárgyakat, amelyeket az előző korok emberei alkottak és halmoztak fel, a mi örökségünk pedig maga a Föld, a bolygó, amelyen élünk.

Ezt az örökséget meg kell örökíteni. Valójában tanítani és tanulni kell.

 „Tanítani annyit tesz, mint emberekkel foglalkozni, átadni mindazt a tudást, amelyet az előző generációk felhalmoztak. Tanítani annyi, mint felelősséget vállalni a következő generáció jövőjéért.

Tanulni annyi, mint megismerni mindazt, amit az előző korok ránk hagytak. 

Tanulni annyi, mint elsajátítani azokat a gondolatokat, tartalmakat és tárgyiasult valóságokat, amelyeket az előző korok örökségéből hagytak ránk, és amelyeket elődeink megőrzésre szántak, hogy továbbadják a következő nemzedékeknek.”

A fentiekből következik, hogy a hagyomány és az örökség együttesen meghatározó szerepet játszik a társadalomban, a népek, nemzetek, országok vagy más, sajátos körülményeik, kultúrájuk, helyzetük alapján elkülönülő csoportok vagy szervezetek, illetve más, például vallási okokból elkülönülő csoportok vagy szervezetek életében. 

A hagyomány és az örökség egy értelmezés szerint olyan alapvető értékek, amelyek nélkül életünk nem lehetne teljes. Ha valakinek nincsenek hagyományai, nincs öröksége, és nem ismeri a múltját, akkor a jövője kétséges. 

Lehetséges, és az emberiség történelme során számos alkalommal megtörtént, hogy a túlzottan hagyományos, elrettentő konzervatív gondolkodásmód a történelem során a reformok és az innováció gátjává válik, illetve vált. 

Az ilyen konzervatív gondolkodásmódra a fundamentalizmus kifejezést használjuk.

Mit jelent a fundamentalizmus?

Magát a fogalom tartalmát és jelentését több gondolkodó is megpróbálta megfogalmazni. A fogalom számos elemzője pejoratívnak írja le a kifejezést.

Egyes kommentárok szerint a fundamentalizmus a vallási tanítások szó szerinti értelmezése, és ezt a kereszténység egyes csoportjaira is alkalmazzák.

Egy másik nézet szerint a fundamentalizmus a különböző vallások modernizációja elleni fellépését jelenti. E nézet szerint a vallásos hit írásai tévedhetetlenek, még akkor is, ha azokat a modern tudomány megcáfolja.

A „fundamentalista” kifejezés tehát olyan gondolkodásmódra utal, amely egy adott vallás eredeti alapjaihoz és elveihez való visszatérésre törekszik. A kifejezés eredete a latin fundus szóból ered. Eredeti jelentése házhely, telek, kis birtok, vagy egy célt szolgáló alap.

A vallási gondolkodásmód megkülönbözteti a fundamentalista és az ortodox vallást. A latin eredetű fundamentalizmus kifejezéssel szemben az ortodoxia szó görög eredetű, jelentése „egyenes/igaz/igaz hit”.

Számos fundamentalista gondolkodó, különösen a vallásosak, úgy véli, hogy a változások ellenére mindennek vissza kell térnie az alapokhoz. Az egyik legismertebb fundamentalista vallási vezető, Khomeini Ajatollah például nem ismerte el a társadalmi fejlődést, és úgy vélte, hogy a társadalom minden tagjának a vallás ősi törvényei szerint kell élnie. Ezek a gondolkodók, vallási vezetők és politikusok nem ismerik fel a változás lehetőségét.

Szabadkőműves hagyományok

A szabadkőműves hagyományok ugyan megőrzik az Ősi, Elfogadott és hagyományos alapértékeket, de a szabadkőművesség öröksége nem a fundamentalizmuson alapul. 

Egy tabló a washingtoni szabadkőműves nemzeti emlékmúzeumból.

A szabadkőművesség fogalmi köre számos szabadkőműves hagyományt foglal magában. Csak példaként: 

• A szabadkőműves hagyományok közül nézzük meg először magának a fogalomhasználatnak a kezdetét. A megfogalmazás a céhek koráig vezethető vissza. A céhek „tiszteletbeli szabadkőművesekként fogadták pártfogóikat. A szabadkőművesek emellett maguk közé vették a szabadgondolkodókat, a vallási fanatizmus üldözőit. Egy idő után, különösen amikor a nagyszabású katedrálisépítések kora véget ért, a XVIII. századtól kezdve fokozatosan elváltak a tulajdonképpeni építőcéhektől, de átvéve hagyományaikat és szimbolikájukat, szabadkőműveseknek kezdték magukat nevezni”.
• A legrégebbi szabadkőműves hagyományok szerint már öt mester, egy inas és egy legény alapíthatott páholyt. Manapság legalább hét mesterre van szükség.
• A szabadkőműves örökségből a számtalan példa közül kiemelném azt az utat, amely az örökség egyik eleme. Azt az utat, amikor az inasból legény lesz, majd a legényből mester válik. Ennek az útnak a jelentősége, amikor “nyers kőből” “csiszolt kővé” válik a szabadkőműves. Ezt jelképezi, hogy minden páholyban két kőtömb található: egy nyers és egy sima, csiszolt kőből készült kőrakás. 

A szabadkőműves örökség szerint a nyers kő az, amin a belépő inas dolgozik. Ez egyben a lélek szimbóluma is. 

A szabadkőművesség története szerint: 

„Ennek során ki kell faragnia magából minden előítéletet, szélsőséget, felesleges szenvedélyt. A nyers kő az előzőeken kívül a korlátok nélküli szabadság jelképe is, a csiszolt kőkocka pedig a céltudatosság és az alázat szimbóluma. A belépő tanoncnak azon kell dolgoznia, hogy egy csiszolt gránitkockára hasonlítson. Tanulja meg, hogyan uralkodjon az érzelmein, a szenvedélyein”.

Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Amikor a szabadkőműves hagyományokról és örökségről beszélünk, nem hagyhatjuk ki három alapvető fogalom vizsgálatát és értelmezését.

Declaration of the Rights of Man and Citizen

A három szó együttes használatának eredete a francia forradalomra és egy nyilatkozatra vezethető vissza. Ez a három kifejezés együtt, mint jelszó, mint mottó, elsősorban a francia eredetű nem reguláris szabadkőművesség által használt, de az angol-amerikai reguláris szabadkőművesség életében is jól ismert.

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata Franciaországban a polgárok természetes jogainak írásos kifejezése volt.

• A jelmondat első kifejezése a szabadság. Eredeti jelentése: „A szabadság lényege, hogy azt teheted, ami nem sérti mások jogait”.
• A jelmondat második fogalma, az égalité – az egyenlőség szó azt jelenti, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő.
• A jelmondat harmadik fogalma, a testvériség (fraternité), a francia alkotmányban 1795-ben így fogalmazódott meg: „Ne tedd mással azt, amit nem akarsz, hogy más tegyen veled; mindig tedd másokkal azt a jót, amit akarsz”.

Az ENSZ Közgyűlése által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata ugyanezeket az elveket fogalmazza meg:

• “Minden ember szabadnak és egyenlő méltósággal és jogokkal születik.”
• „Mindenkinek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.”
• „Mindenki egyenlő a törvény előtt, és megkülönböztetés nélkül jogosult a törvény egyenlő védelmére”
• „Mindenkinek joga van a gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadsághoz; ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint azt a szabadságot, hogy egyedül vagy másokkal együtt, nyilvánosan vagy magánéletben vallását vagy meggyőződését tanítás, gyakorlás, istentisztelet és szertartás útján kinyilvánítsa.”
• „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a véleménynyilvánítás szabadságához; ez a jog magában foglalja a szabad véleménynyilvánítás szabadságát, valamint az információk és eszmék keresésének, befogadásának és terjesztésének szabadságát bármely médiumon keresztül és határoktól függetlenül.”

Egy kérdés, amit fel kell tennünk magunknak: Mi a szabadkőművesség?

Próbáljuk meg megválaszolni a kérdést, amely a téma megértését segíti elő. Előtte azonban tisztázzunk egy tényt.

Minden ember, aki bármilyen szervezethez tartozik, kettős kötődéssel, két környezettel rendelkezik. Az egyik a belső, a másik pedig a külső környezete. Nevezetesen, a belső környezet maga a szabadkőművesség, maga a páholy, ahol a szabadkőműves dolgozik, a páholy, ahova “érceit be nem viszi”. A külső környezet pedig, ahol az érceit tartja, használja.

Ezekután szeretném a kérdést megvilágítani több választ is felidézve. Mi tehát a szabadkőművesség? 

• „Felvilágosult emberek egyetemes szövetsége, akik azért jönnek össze, hogy az emberiség szellemi, erkölcsi, anyagi és intellektuális tökéletlenségének felszámolásán munkálkodjanak”.

• Egy másik válasz szerint: „A modern szabadkőművesség egy hagyományos és egyetemes rend, amely az építészet művészetéből ered, és szimbolikáját beiktatási szertartásokon keresztül örökíti meg. Célja, hogy „az egység központjává váljon, és eszközzé váljon az igaz barátságok kialakítására olyan személyek között, akik nélküle örökös távolságban maradtak volna”.

• A híres magyar költő, Kazinczy Ferenc így fogalmazta meg válaszát a kérdésre: „Én nékem a kőművesség oly társaság, a mely egy kis karikát csinál a legjobb szívű emberekből, melyben az ember elfelejti azt a nagy egyenetlenséget, a mely a külső világban van, a melyben az ember a királyt és a legalacsonyabb rendű embert testvérének nézi, amelyben elfeledkezik a világ esztelenségei felől, s azt látván, hogy minden tagban egy lélek t. i. a jónak szeretete dolgozik, örömkönnyeket sír, a melyben sokkal biztosabb barátokat lél, mint a külső világban; 

Egy ismert nézet szerint a szabadkőművesség

• nem egy baráti társaság, bár a szabadkőművesek egymást testvéreknek és jó barátoknak tekintik,
• nem nevezhető asztaltársaságnak, de a szabadkőművesek szeretnek együtt lenni és szabadon beszélgetni,
• nem vallás, bár a szabadkőművesek a valláshoz hasonló rítus szerint tartják az összejöveteleket,
• a szabadkőművesség nem politikai párt, a tagoknak teljes gondolati szabadságuk van, de a páholyokban nem vitatják meg egymással véleményüket 
• nem önképzőkör, bár a szabadkőművesek folyamatosan csiszolgatják magukat, előadásokat tartanak saját épülésünk érdekében,
• nem munkaközvetítő, bár a szabadkőművesek a szolidaritás elvét vallják és szükség esetén számíthatnak egymásra.

Masonic Hall Philadelphia

Hogyan akarjuk látni a szabadkőművességet?

Ahhoz, hogy a kérdést megválaszoljuk, ahhoz azt világosan látni kell, hogy a szabadkőművesek belső környezetükben (a páholyokban), az eddig tárgyalt szabadkőműves hagyományokra és örökségre alapozva, a kölcsönös előnyökön, barátságon és testvériségen alapuló közös kapcsolatok kialakítására törekszenek. Ugyanakkor külső környezetükben is ezen elvek alapján kell élniük, létezniük és dolgozniuk. 

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, – amelyet idéztem – ebben a tekintetben is iránymutatást nyújt.

A Nyilatkozat egyik pontján azt is kimondja, hogy mindenkinek kötelességei vannak a közösséggel szemben. 

A szabadkőművesek legfontosabb kötelezettségei a szabadkőművesség belső környezeti világában éppen a szabadkőműves hagyományokon és örökségen alapulnak. Mindenekelőtt a szabadkőműveseknek közös, kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat kell kialakítani a páholyon belül.

Egyéb kiemelt feladatok:

• A szabadkőművesnek a szabadkőművesség elvei, hagyományai és öröksége szerint kell viselkednie, még akkor is, ha ezt nem tárja fel külső környezete előtt.
• A szabadkőművesnek példamutatóan kell viselkednie, még akkor is, ha ennek okát a külső környezet számára nem fedheti fel.
• A szabadkőműves soha nem felejtheti el, hogy gondolkodásával és szemléletével, emberi tartásával, viselkedésével és minden megnyilvánulásával egy hagyomány, egy örökség képviselője. Mondhatjuk úgy is, hogy egy hagyományos eszmevilág követe.

Ahogyan a régi korok építőmesterei köveket faragtak és katedrálisokat építettek belőlük, úgy a mai korok kőművesei is, pontosan örökségükre alapozva, a páholyokba kívánják egyesíteni a jó szándékú, tiszta lelkű embereket azzal a céllal, hogy végül jobb társadalmat építsenek. 

Ezt a szabadkőműves hagyomány így fogalmazza meg:

„A bölcsesség emelje épületünket! Az erő tartsa fenn! A szépség ékesítse!”