Cselfalvi és lubóczi Pulszky Ferenc Aurél Emánuel Eperjesen született 1814. szeptember 17. napján. Jómódú, lengyel, köznemesi származású cselfalvi Pulszky család sarja. Politikus, régész, műgyűjtő, az MTA tagja, a Nemzeti Múzeum igazgatója 25 éven át, és a magyar politikai és tudományos élet szürke eminenciása volt.
Édesapja cselfalvi és lubóczi Pulszky Károly Emmanuel Sáros vármegyei táblabíró, édesanyja komlóskeresztesi Fejérváry Apollónia. Édesapja 1800. február 5.-én I. Ferenc magyar királytól szerzett birtokadományt és a „lubóczi” nemesi előnév adományozásában részesült, amelyet onnantól a „cselfalvi” mögé használt.
Pulszky Ferenc, a tanulmányait Miskolcon, majd Eperjesen kezdte, diplomáját a Pesti Egyetem jogi karán szerezte. Még Eperjesen, életre szóló barátságot kötött Eötvös Józseffel, a későbbi vallás- és közoktatási miniszterrel. Fiatalkorában nagy hatással volt rá anyai nagybátyja Fejérváry Gábor, akivel többször beutazta Európát. A nagybácsi vonzódása a régiségek, műgyűjtés iránt átragadt a fiatal Pulszkyra is.
Az utazások után joggyakornok volt a pozsonyi országgyűlés mellett, ahol megismerkedett a reformkor jelentős alakjaival így Deákkal, Kölcseyvel. Pesten kapcsolatba került olyan irodalmi nagyságokkal, mint Vörösmarty, Bajza vagy Czuczor.
1834-ben Az ügyvédi vizsga letétele után Sáros vármegye aljegyzője lett. 1837-ben újabb utazást tett nagybátyjával Nyugat-Európában. 1839-től Sáros vármegye követe volt az országgyűlésben.
1844-ben feleségül vette egy bécsi bankár lányát, Walter Teréziát, akitől több gyermeke is született. Mielőtt államtitkár lett, 1848. március 24-től április 20-ig az ideiglenes rendőri bizottmány tagja volt.
Southworth & Hawes Louis Kossuth és Pulszky Ferencz 1852 dagerrotípia, egész lemez 21,5 X 16,5 cm George Eastman Múzeum, Alden Scott Boyer ajándéka Forrás: Pinterest
Az első felelős kormányban előbb Kossuth mellett pénzügyi, majd Esterházy Pál – a király személye körüli miniszter mellett – államtitkár volt Bécsben, egészen 1848 október közepéig.
Felmentése után visszatért Pestre, ahol a Honvédelmi Bizottmány földmívelés-, ipar és kereskedelmi ügyekkel megbízott tagja volt 1848. december 31-ig. 1849-ben Kossuth Londonba küldte, hogy próbáljon támogatókat szerezni a magyar függetlenségnek. Ez a küldetése ugyan sikertelen volt, de fontos szerepet játszott az emigráns magyarok támogatásában.
1851-1852-ben, miután Kossuth elhagyta Törökországot, csatlakozott hozzá és elkísérte európai, illetve amerikai körútján. Kapcsolatuk az 1860-as években romlott meg, miután Pulszky egyre inkább hajlott a magyarországi kiegyezés támogatására.
Az 1861-es választásokon Sáros vármegyében képviselőnek választották, de ekkor még nem léphetett magyar földre. 1866 őszén engedélyt kapott Budapesten halálos betegen fekvő leányát meglátogatni, akit azonban már nem talált életben, valamint nejét sem. Ekkor megkapta a végleges amnestiát is azzal a feltétellel, hogy nem akadályozza a kiegyezés folyamatát. Ezt elfogadta, sőt támogatta is a szécsényi uradalmából, ahova akkoriban visszavonult. Majd támogatta Deák politikáját az országgyűlésben,
előbb Szentes, majd Szécsény követeként.
Állandó alakja volt a gúnylapoknak, pedig egész nagy vagyonát a közügyekben költötte el, nagyon önzetlen politikus volt. Tevékenyen részt vett az Esterházy-képtár és több más külföldi gyűjtemény állami megvásárlásának előmozdításában. Ezen gyűjteményekből jött létre az 1870-es években Ráth György vezetése alatt álló Iparművészeti, majd az 1880-as években a Szépművészeti Múzeum jogelődje, az Országos Képtár, melynek igazgatója fia, Károly volt.
Maga Pulszky Ferenc, akit a dualizmus kultúrpápájának is neveznek, 1869-től 25 éven át a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója volt.
A Magyar Nemzeti Múzeum honlapja erről az alábbiakat írja:
„A Múzeum élén eltöltött negyedszázad az intézmény virágkora lett. A kortársak és az utókor
megítélése szerint is ekkor vált az addig provinciális jellegű múzeum európai színvonalú
kultúrintézménnyé.”
Pulszky Ferenc 1838-ban tanulmányt írt a múzeumok szerepéről, és erről Londonban tartott előadást 1852-ben.
A magyar múzeumok kialakításában aktív szerepet játszott, ugyanis a nevéhez fűződik, hogy létrejött az Iparművészeti Múzeum. Továbbá támogatta az Esterházy-képtár megvásárlását, és így az Országos Képtár létrejöttét, amiből végül a Szépművészeti Múzeum jött létre.
A Nemzeti Múzeumon belül kialakította a Néprajzi Osztályt Xantus János vezetésével, amiből később a Néprajzi Múzeum alakult ki.
1872-től a magyarországi múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelője lett. Emellett számos egyéb társaságnál volt vezető (Régészeti Társaság, Országos Magyar Képzőművészeti Társulat) vagy tag (Kisfaludy Társaság, Petőfi Társaság). A Magyar Tudományos Akadémia előbb levelező (1838), majd rendes (1840), illetve tiszteleti tagja (1841), később igazgató tagja (1873-tól), 1886–1895 között osztályelnöke, végül pedig másodelnöke volt (1895-től haláláig).
Szabadkőműves élete:
Feltehetőleg nagybátyjától és pártfogójától, a szabadgondolkozó Fejérváry Gábortól nyerte az első indíttatást a szabadkőművesség felé vezető útján. Az olasz „Dante Alighieri” nevű páholy vette fel emigrációja alatt 1862-63 körül Torinóban és páholytagsága is segítette széles körű nemzetközi kapcsolatrendszerének kiépítést, többek között Garibaldival és Bakunyinnal. Hamarosan elérte a skót rítus 33. fokát, hazatérése után itthon részt vett a szabadkőművesség újjáélesztésében.
1868-ban az „Einigkeit in Vaterland” (Egység a hazában) angol orientációjú páholy főmestere lett, később megválasztották a „Szent István” páholy örökös tiszteletbeli főmesterének.
Az 1870. január 30-án létrejött „Magyarországi Jánosrendi Nagy-páholy” első nagymestere lett, majd az 1886-ban a két nagypáholy (a jánosrendi és Magyarország Nagy-Oriense) egyesülésével
létrejött „Magyarországi Symbolikus Nagypáholy” első nagymesterévé vált. Erről a tisztségéről a magát és családját ért támadások miatt 1888. október 28-án lemondott. 1894 január 22. napján fedezett.
A magyarországi szabadkőművességen belül primátusa és tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, valóságos kultusz alakult ki körülötte, 15 jánosrendi páholynak volt tiszteleti tagja, a „3 világgolyóhoz” címzett nagy német anyapáholynak a képviselője, s a Bayreuthi Nagypáholynak is tiszteleti tagja volt.
Pulszky Ferenc 1897. szeptember 9-én hunyt el. Szeptember 10-én a Budapesti Hírlap aznapi számában a következőképpen emlékezett meg róla:
„Mi volt Pulszky Ferenc voltaképpen? Író? Tudós? Politikus? Művész? Humanista? Egyszer
forradalmár és republikánus, aki, ha külföldön biztosságban nem lett volna, fejét veszthette volna
el, azután pedig lojális kormánypárti, harminc esztendeig minden minisztériumnak hű követője, míg
e minisztérium meg nem bukik. Barátja Kossuthnak, Garibaldinak, nyomban Deáknak, Eötvösnek,
folytatólag Tiszának, Szapárynak és Bánffynak s mindenkor szerencsés, mert szive nem ismerte a
boldogtalanságot.”„Pulszky Ferenc e század ama nevezetes férfiaihoz tartozott, akiket a Gondviselés különös kegyelme
nemcsak nagy szellemi tehetséggel ruházott föl, amelynek révén világraszóló események részint
döntő, részint közbenjáró tényezői lehettek, hanem ellátta oly erős szervezettel, mely dacol az idővel,
viszontagságokkal, a sors minden csapásával. Pulszky Ferenc ma virradattal nyolcvanhárom éves
korában hunyt el olyan élet után, mely sok viszontagsággal, változattal, izgalommal, sikerrel és
bukással, tömérdek tudományos, politikai és újságírói munkával, fáradhatatlan és kimeríthetetlen
tevékenységben telt el.”
Mikszáth Kálmán az alábbiakat írta róla:
„De ha már nem lehetett hosszabb az életrajz, bátran lehetett volna rövidebb, csak ennyi: Mint
dusgazdag földesúr kezdte szolgálni az országot s mint szegény lateiner rokkant meg s halt meg
1897. évi szeptember hó 9-én. A millióját (ennyit ért a szécsényi uradalom) elköltötte a közügyekben,
hogy hetven éves jubileumakor egy darab emlékpénzt veressen neki a társadalom.
[…] Mind-mind ritkábbak lesznek most már az ilyen cserék.”
(Mikszáth Kálmán: Pulszky Ferenc, 1909)
Szerző: Anpu
