Az emberiség történelme során, amikor a javak tulajdonhoz kezdtek kötődni szükségessé vált a fizetőeszköz. Először csere termékek voltak, majd a fejlödő társadalmakban bevezetésre került a pénz. Amely egységes értéket jelentett. Magyarország történelme során a forgalomban lévő pénzeknek és váltópénzeknek több neve volt (dukát, korona, pengő, krajczár, garas, fillér stb.). De talán a legsikeresebb a forint volt az idők során, és egyedi gazdasági háttere miatt a régióban mindig jelentősége volt, hol pozitív, hol negatív.
Eredete
A középkor leghíresebb aranyérmei közé tartozott a forint. Az aranyforint a nevét Firenze városról nyerte, ahol 1252 óta vertek aranypénzt. Ennek a pénznek a latin neve ugyanis florentinus, azaz „firenzei” volt, és ebből származik többek között a magyar forint neve is (régi alakja: florint).
A forint (más néven fiorino, florin vagy gulden) a történelem során több országban is használt pénznem. A magyar forint (HUF) jelenleg Magyarország hivatalos fizetőeszköze.
Az ország történelme folyamán már többször is használatban volt: 1325–1553-ig aranyforint, 1750-1892-ig pedig többnyire ezüst alapú forint volt a hivatalos fizetőeszköz. A „harmadik” forintot 1946. augusztus 1-jén vezették be, az 1945-től 1946-ig tartó hiperinfláció miatt teljesen elértéktelenedett pengő helyére. Várhatóan addig lesz forgalomban a nemzeti valuta, amíg az euró bevezetésre nem kerül.
A forint Magyarországon
Magyar aranyforint, 1325–1553
Károly Róbert Aranyforint Körmöczbánya
Károly Róbert magyar király 1325-től firenzei mintára magyar aranyforintot kezdett veretni, amely a 16. századtól körmöci dukátként[2] is ismert volt. (Jellemzői: 23 karát 0,9896-os finomság, 3,55 gramm teljes tömeg, 3,52 színsúly.) A Károly Róbert-féle aranyokra Keresztelő Szent János képe volt vésve, Karolus rex körirattal. A firenzei mintájú aranyforintokat a magyar király példáját követve Európa majdnem összes uralkodója bevezette. A magyar aranyforint azonban továbbra is keresett pénznek számított, amit főleg annak köszönhetett, hogy minőségét monetáris zavarok esetén se rontották le.
Lajos Aranyforint
Európa egyik vezető fizetőeszköze a késő középkorban a magyar aranyforint volt. Elismertségének, közkedveltségének számos oka lehetett. Pályafutását egyaránt magyarázhatjuk a középkori magyar állam súlyával, tekintélyével, de a pénzek minőségével, finomságával vagy művészi kivitelezésével is. Kopernikusz óta úgy tudjuk, hogy a jó pénznek méltósága van. A magyar aranyforint Közép-Európában méltósággal rendelkező pénznem volt, olyan érme, amelyre a kortársak is előszeretettel hivatkoztak adásvételeknél. Középkori gazdaságtörténetünk talán legfontosabb fejezete a magyar aranyforint története.
Észak-európában még hamisították is, ami szintén a keresettségét igazolja. A valódiságot megkérdőjelező panaszok hatására 1358-ban I. Lajos megváltoztatta az érmeképet Szent László képére. E gyakorlat 1553-ig Rudolf király koráig tartott, azután a magyar aranyakra a király arcképét verték és aranydukát néven illették.
Ezüstalapú forint, 1750–1892
Az ezüstalapú forint (németül Gulden általában és a bankjegyeken, de Fl., azaz Florin az érméken) egy történelmi ezüstalapú pénzegység volt (lásd: ezüstvaluta). 1750-től 1892-ig, az aranyalapú valuta bevezetéséig volt a Habsburg Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia elsődleges törvényes fizetőeszköze. Két fő típusa 1750–1857 között az úgynevezett konvenciós forint, azután pedig az osztrák-értékű forint. Az előbbi 60 krajcárt ért, az utóbbi 100 krajcárral volt egyenértékű.
Konvenciós forint
Konvenciós ezüst forint 1752
A 18. században a Habsburg Birodalomban nagyszabású gazdasági, kereskedelem-élénkítő reformok kerültek bevezetésre, amelyek keretében a pénzrendszert is egységesítették. A Mária Terézia által 1750-ben bevezetett új pénznem neve Gulden volt (latinul Florenus, magyarul forint). Az uralkodónő bevezette a húszforintos pénzlábat, amelynek értelmében egy kölni márka (kb. negyed kilogramm) színezüstből 20 forintot kellett verni. A bevezetés célja egy szilárd valuta megteremtése volt.
Mária Terézia arra törekedett, hogy a különböző pénzrendszereket a Német-római Birodalom minél nagyobb területén egységesítse, ezért 1753-ban Bajorországgal, majd számos más német állammal úgynevezett konvenciós pénzláb-egyezményt kötött, amelynek alapján azok az új ausztriai pénzlábhoz igazították saját rendszerüket (dél-német forint). A pénznem elnevezése ettől kezdve Gulden Conventions-Münze, azaz konvenciós forint volt. (Egészen 1857-ig, az új decimális rendszer bevezetéséig.) Egy konvenciós forint fél tallérral („konvenciós tallér”) és 60 krajcárral („konvenciós krajcár”) volt egyenértékű. A konvenciós forintot más néven féltallérnak és forintos tallérnak is nevezték.
Konvenciós 5 forintos bankjegy 1762
Mária Terézia 1762-ben kibocsátotta a Habsburg Birodalom első bankjegyét 5, 10, 25, 50 és 100 forintos címletekben. A bankjegyek hét kiadást éltek meg. A papír anyagú pénzek mellett, 1 és 2 forint címletű vert ezüst pénzérme került forgalomba. 1771-ben megjelentek az 500 és 1000 forintos bankócédulák is. A következő bankjegyek 1784-ben kerültek forgalomba II. József rendelete alapján. Ezeket a bankjegyeket már ezüstpénzre is fel lehetett váltani, és Magyarországon is kötelezővé tették a forintos bankjegyek elfogadását. I. Ferenc 1796-ban újabb forintos bankjegyeket helyezett forgalomba. A bankócédulák elfogadása ettől kezdve mindenki számára kötelezővé vált. 1 és 2 forintos bankócédulákat is kiadtak, 1 ezüstforint 2 bankócédula forintot ért. Egy bankócédula értéke 3 tyúk értékével ért fel.
A napóleoni háborúk idején, miután a franciák elfoglalták Bécset, a pénzjegynyomda Pestre, majd Nagyváradra költözött, és 1806-ban újabb formájú bankócédulákat hoztak forgalomba. 1809-ben azonban Bécsben a franciák Napóleon vezetése alatt továbbra is nyomták az eredeti nyomóeszközökkel a korábbi keltezésű bécsi bankócédulákat. Ezáltal kétféle bankócédula is forgalomban volt, és mivel csak a bankjegy papírjának árnyalatában különböztek egymástól, mindkettő forgalomban is maradhatott. A napóleoni háborúk után a papírpénz mennyisége már meghaladta az egymilliárd forintot, és a pénz értéke folyamatosan romlott. 100 ezüstforintért például 445, 1810 decemberében 960, 1811 márciusában 1200 papírforintot kellett fizetni. Emiatt elrendelték a forgalomban lévő összes forintos bankjegy és értékpapír leértékelését (devalváció): minden 5 forint értékű bankócéduláért 1 forint értékű úgynevezett váltóforintot adtak cserébe. Ennek két változata volt. Az 1811-ben kiadott Einlösungsschein (amely 1816-ig volt valutája a Habsburg Birodalomnak) hatalmas mennyisége ellenére is hamar kevésnek bizonyult, ezért 1813-ban az Anticipationsschein nevű váltóforint követte.
Váltóforint 1813
1812-ben fejeződött be a papírpénzek cseréje a Habsburg Birodalom részeként első államcsődjét elszenvedő Magyarországon. Az odavezető válság paradox módon fellendülést hozott a hazai gazdasági életben.
1816-ban megalakult az Österreichische National Zettelbank, ezzel újabb devalválást foganatosítottak. A Habsburg Birodalom legtrükkösebb leértékelését hajtotta végre I. Ferenc császár 1816-ban. Tömegek vesztették el megtakarításaik döntő hányadát, mégsem lázadtak föl uralkodójuk ellen. Megállapították, hogy 250 váltóforint 100 ezüstforinttal egyenlő. Mivel az adókat csak az új ezüstforinttal lehetett befizetni, ezért az összes váltóforintot be kellett váltani a lakosságnak, mely során 2/7 részt azonnal megkaptak 5/7 részt pedig 1% kamatozású kötvényben, ami már az átadás pillanatában is 20 %-kal kevesebbet ért.1825-ben 5, 10, 25, 50, 100, 500, 1000 forintos, 1841-ben pedig 5, 10, 50, 100, 1000 forintos új bankjegyek kerültek forgalomba, majd 1847-től 5, 10, 100, 1000 forintos bankjegyek lettek a további fizetőeszközök.
Magyar forint az 1848–49-es szabadságharc idején
1848-as 10 forintos Kossuth-bankó
1848 nyarán Kossuth Lajos pénzügyminiszter azzal próbálta stabilizálni az ország pénzügyi helyzetét, hogy az udvar tiltakozása ellenére önálló magyar bankjegyet bocsátott ki forint néven. A szabadságharc kitörése után az ország magyar ellenőrzés alatti területein ez a bankjegy volt forgalomban. A magyar forint a nép körében a Kossuth-bankó elnevezést kapta. 1848. augusztus 6. és 1849. március 24. között 1, 2, 5, 10 és 100 forintos címletű bankjegyek kerültek forgalomba. Váltópénze a krajcár volt.
Emigrációs magyar forint
Emigrációs Kossut 1 forintos
A szabadságharc leverése után Kossuth 1851-ben az Amerikai Egyesült Államokban ment. A washingtoni ünneplés után Kossuth „turnéra” indult: hét és fél hónapos országos körútja során támogatókat próbált szerezni a szabadságharc eszméjének újjáélesztéséhez. Igyekezett ennek pénzügyi alapjait is megteremteni: a Kossuth aláírásával ellátott 1, 5, 10, 50 és 100 dolláros kölcsönjegyeket 1852-ben nyomtatták ki.
A bankjegyeket acélmetszetű lapokkal nyomtatták fehér pergamenpapírra, fekete színnel, Kossuth arcképével vagy álló alakjával illusztrálva. A bankókon az állt: Hungarian Fund, vagyis Magyar Alap. Ezek a kölcsönjegyek hitelezték volna a tervezett szabadságharc sikeres elindítását. A kölcsönjegyek felirata is jelezte, hogy a hiteljegyeket a szabadságharc győzelme után váltották volna vissza. Kossuth ezután Philadelphiában 1, 2 és 5 forintos pénzjegyeket is nyomatott , ezek azonban nem kerültek forgalomba, hanem az emigrációból tervezett szabadságharc győzelme után szolgáltak volna fizetőeszközként.
Kossuth 10 dolláros
Az angliai emigrációs Kossuth-bankókat ugyan igyekeztek a legnagyobb titokban kinyomtatni, ám a több tonna papírpénz előállításának híre mégis eljutott a londoni osztrák követségre. Bécs előbb diplomáciai úton próbálta elérni a pénzjegyek lefoglalását, majd ennek sikertelenségét köetően bírósági úton igyekeztek kikényszeríteni a Kossuth-bankók megsemmisítését.Az 1861-ben indult pert Kossuth és Day végül elveszítették, a bíróság pedig elrendelte a Kossuth-bankók megsemmisítését. 17 tonnányi pénzt égettek el, ami a korabeli leírások szerint két hétig tartott.
Osztrák értékű forint
1857-ben a Habsburg Birodalomban bevezették a 45 forintos osztrák értéknek nevezett új ezüstalapú valutát, az osztrák értékű forintot (Gulden österreichischer Währung). Ezt a bécsi pénzszerződés keretében a német államokkal közös pénzlábra helyezték.
Osztrák értékű 100 ft-os.
A tízes számrendszerre való átállással 1 forint értéke 100 krajcár lett (a korábbi 60 krajcár helyett). Az 1 és 2 forintos ezüstérmék és a 4 és 8 forintos aranyérmék mellett 10 és 100 forintos értékjelzésű bankjegyek kerültek forgalomba. Ezt a vesztes porosz háborúk után, 1866-ban az 1, 5, 50 forintos bankjegyek követték.
Osztrák–magyar forint, 1867–1892
1867-ben, a kiegyezés után az Osztrák–Magyar Monarchia pénznemeként bevezették az osztrák–magyar forintot. Ez először fémpénzként jelent meg, Magyarországon 1867-től kezdve az osztrák forint (németül gulden vagy florin) magyar nyelvű felirattal ellátott nemzeti változatát verték. Ezt követte a közös papírpénz bevezetése. 1878-ban megalakult az Osztrák–Magyar Bank (Österreichisch–Ungarische Bank), majd 1880-ban megjelent az 1, 5 és 50 forint címletű új osztrák–magyar forintos bankjegy.
Ez kétnyelvű volt: az egyik oldalán német, a másik oldalán magyar szöveggel. A bankjegyeket a közvetlenül a kormány által kibocsátott hasonló formájú 10, 100 és 1000 forint címletű államjegyekkel egészítették ki.
Az osztrák–magyar forint 1892-ig, az immár aranyvaluta-alapú korona bevezetéséig volt forgalomban.
A forintos-frankos aranyérmék
A kiegyezés utáni időszakban jutott az immár független osztrák és magyar állam abba a helyzetbe, hogy előkészíthesse az aranyvaluta bevezetését. Az ezüstvalutájú Osztrák–Magyar Monarchia szigetként terült el a korabeli aranyvalutájú Európában. A Monarchia és Franciaország között 1867-ben szerződés született arról, elfogadják egymás pénzeit, és a Monarchia lépéseket tesz a Latin Éremuniónak megfelelő tiszta aranyvaluta bevezetésére. Ennek érdekében megkezdődött a hátoldalon – a térség történetében szokatlan módon – mindkét címletet feltüntető pénzek verése. Ausztriában a bécsi, Magyarországon a körmöcbányai verde 1870 és 1892 között, valamint a gyulafehérvári verde 1870-ben és 1871-ben állított elő a Latin Éremunió pénzlábához kapcsolódó 90% aranyat tartalmazó pénzeket, 8 forint = 20 frank és 4 forint = 10 frank címletben. Ezek az Osztrák–Magyar Monarchiában forogtak a korona bevezetéséig. Elfogadási kötelezettségük nem volt, bár a többi aranypénznek sem, mivel az aranypénzek forgalma az Osztrák–Magyar Monarchiában szabad egyezkedés tárgyát képezte. Két ország, Olaszország (1871-ben) és Belgium (1874-ben) törvényes fizetőeszköz rangjára emelte a Monarchia 4 és 8 forintosait. Bár a Latin Éremunió és a Monarchia között a végleges szerződést a porosz–francia háború miatt nem kötötték meg, és így az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalosan nem lett az éremunió tagja, azonban a kétféle aranypénz kereskedelmi pénzként részt vett pénzforgalmában. A Monarchia csatlakozási törekvése lépés volt az aranyvaluta megteremtése felé, még ha felemás módon is. A két címletű aranypénzen kívül más címletet nem vertek, az éremunió pénzei nem váltak általánossá, az 1867-es szerződés előírásai nem valósultak meg.
A mai magyar forint története
A II. világháború után, 1946. augusztus 1-jén vezették be az 1945-1946 évi hiperinflációt követően a pengő helyett ismét a forintot. Ez a forint még arany alapú pénz volt a kibocsátáskor. 1 Ft = 0,0757575 gramm arannyal. 1 kg arany = 13 210 Ft-tal. 8.700/1946 (VII.29) M.E. rendelet. A forint váltópénze a fillér volt de a fillérérméket 1999-ben kivonták a forgalomból. 2008-ban az egy- és kétforintos érméket is kivonták a forgalomból. A Magyar Nemzeti Bank 2009. június 15-én bevezette a 200 forintos érmét, a 200 forintos bankjegyeket 2009. november 15-én bevonták.
A második világháborút követő hiperinfláció elleni harc fontos eszköze volt az 1946 augusztusában kibocsátott új valuta, a forint. Elsőként a tíz- és százforintos címlet látott napvilágot. E bankjegyek átmeneti időtartamra, ofszetnyomással készültek és néhány évig voltak csak forgalomban. Motívumvilágukat az ábrázolások nem egyébről, mint az örök értékekről, az értékteremtő munka két pilléréről: az iparról és a mezőgazdaságról szólnak. Ezekkel a szimbólumokkal egy háború és infláció sújtotta ország újjáépítésének idején tervezőként nem lehetett „melléfogni”. Szintén ehhez a képhez járult hozzá „közemberek” szerepeltetése a pénzjegyeken. Modellként a Pénzjegynyomda két munkatársa szolgált a tíz forintos férfialakjához Pfeffer Mihály gépmester, a százforintos női profilja pedig Tőkés Jánosné Várszegi Gizelláé.
1947-ben került bevezetésre a magyar papírpénztörténet legegységesebb és leghosszabb ideig forgalomban lévő bankjegysora. 10, 20, és 100 forintos címletekben, a címletsor 1951-ben kiegészült a 50-es bankjeggyel. A bankjegyeken magyar történelmi alakok arcképei tűntek fel, 10-es Petőfi Sándor, 20-as Dózsa György, 100-as Kossuth Lajos és az 50-es II. Rákóczi Ferenc portréjával lett ellátva. 1956-57-ben és 1957-től a bankjegyek a címer változása okán módosultak. Hátoldalukon jelenik meg a közösségben rejlő erő a tízforintos hátoldalán Jankó János festményét (Folyóparti táj) felhasználva, így testesül meg az értékteremtő munka a húszforintos erőt sugárzó férfialakjában (Hegedűs István öttusázó). Az ötvenforintos hátoldali képe (Georg Philipp Rugendas: Kuruc huszárok és német dragonyosok csatája című olajfestménye nyomán) az áldozatra képes hősiességet, míg a százforintoson felhasznált Lotz Károly-festmény (Menekülés a közelgő vihar elől) a mindig lesben álló természeti viszontagságokkal szembeni éberség fontosságát sugallja.
Ehhez a bankjegysorhoz csatlakozott 1970-ben lila színben az Ady Endre arcképével ellátott ötszáz forintos, hátoldalán budapesti panoráma az Erzsébet-híddal, 1983- ban a Bartók Bélát ábrázoló ezer forintos (hátoldal: Medgyessy Ferenc: Anya gyermekével című szobor), majd 1990-ben a Széchenyi István portréjával megjelent ötezer forintos bankjegy, hátoldalon a Magyar Tudományos Akadémia székházának képe. A bankjegysor címleteinek java részét 1999-ben vonták ki a forgalomból. Az 1000 és 5000 ft-os bankjegyek még pár évet maradhattak.
A készpénzforgalom növekedése és a bankjegyek korszerűsítése érdekében az új bankjegyek kibocsátása 1997-ben kezdődött azokkal a címletekkel, amelyek a korábbi sorozatban nem szerepeltek. Elsőként az akkor legnagyobb értékű címlet, a 10 000 forintos Szent István portréjával, majd a bankjegyek gyártásának rendkívül gyors ütemével összhangban a 2000 (Bethlen Gábor arcképével) és a 200 (Károly Róbert képmásával) forintos bankjegyek kerültek forgalomba, végül sorrendben az 1000 (Mátyás király portréjával), 500 (II. Rákóczi Ferenc) és 5000 (Gróf Széchenyi István) forintosokkal fejeződött be az elhatározott cserefolyamat 1999 áprilisában. 1999-ben további tartalékcímlet gyártásáról döntött az MNB. Ez volt a sorozat későbbi – és jelenleg is – legmagasabb címletértékű bankjegye, a 20 000 forintos rajta Deák Ferenc képével. A címlet a gazdaság készpénzigényének növekedésével összhangban csak 2001 elején került forgalomba 1999-es gyártási évszámmal.
A millenium emlékére a 2000 ft-os bankjegyből egy emlék bankjegy került forgalomba, mely arckép helyett a magyar szent koronát jeleníti meg.
A 2014-től kibocsátott megújuló forint bankjegysorozat címletei minden olyan látható és nem látható jellemzővel rendelkeznek, amelyek a korszerűséget, egyben a megbízható működést garantálják a készpénzforgalom minden szereplője, így a lakosság, a kereskedelmi pénztárosok, az automatákat üzemeltetők, a pénzintézetek, valamint a jegybank számára.
A megújított forint bankjegyek megjelenése egyszerre tükrözi a felhasználói igényekből fakadó szükségszerű fejlődést, és azokat a megőrizni kívánt értékeket, amelyeket a magyar bankjegyek évtizedes grafikai tradíciói, az igényesen megrajzolt portrék és a hátoldali képek jelentenek. A forgalomban lévő bankjegysorozat grafikai tervét Pálinkás György grafikusművész készítette. Biztonsági elemei a papír alapú bankjegyekkel összehasonlítva kimagasló védelmet nyújtanak a hamisítás ellen.
Természetesen bankjegyeink mellett mindig voltak érmék, melyek olyan változatosságot mutatnak melynek bemutatása külön tanulmány. Napjainkban is folyamatosan emlék kiadású érmék jelennek meg melyek címletmegjelölése nem változik, viszont a hátulján lévő ábra és motívum az emlék jellegét kölcsönzi.
2001.június 16-ától konvertibilis a forint.
A forint Magyarország európai uniós csatlakozása (2004) után is megmaradt, de valamennyi új EU-taghoz hasonlóan Magyarország is vállalta, hogy fizetőeszközét euróra cseréli, amint a gazdaság teljesíti az eurózónához való csatlakozás feltételeit. 2001-ben az euró bevezetését még 2006-ra várták, a várt időpont azonban a gazdaság mutatóinak romlásával párhuzamosan folyamatosan tolódik.
- 2008. február 26. óta a forint árfolyama szabadon lebeg.
Jelenleg a forgalomban lévő bankjegyek értéke meghaladja a 8 500 milliárd forintot, annak ellenére, hogy a digitális fizetési módok folyamatosan növekednek, mennyisége meghaladja a 660 millió darabot. A forgalomba lévő érme mennyisége 2500 millió darab.
Forrás:
http://ecopedia.hu/magyar-forint
HVG
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_forint
Odin
(A szerkesztő megjegyzése: Az itt szerkesztett változatban megjelent írás előadás formájában elhangzott a Fény Oszlopai Páholyban)
0 hozzászólás