Alázat! Erény, amely képessé tesz arra, hogy az ember igazságának, teremtett voltának megfelelően és törékenységének tudatában éljen. Önismeretből fakad, amely megóvhat az elbizakodottságtól, valamint mértéktartás is egyben.
Manapság a férfiaknak nehéz úgy találkozniuk, hogy az lehetővé tegye számukra a valódi és tartós baráti kapcsolatok kialakítását. Profán életútunk, családunk igényei nagyban megnehezítik a valódi baráti kapcsolatok megalapozását, fenntartását. A szabadkőművesek mégis közös meggyőződéseken, tapasztalatokon nyugvó kapcsolatokat igyekeznek kialakítani egymással. Mindez létrehoz egy olyan köteléket, amely gyakran meghaladja a szokásos rokonsági kötelékeket, spontán kapcsolatokat.
Érdekes könyv jelent meg néhány éve orosz nyelven (*) Szentpéterváron az EURASIA könyvkiadónál. A könyv címe: SZABADKŐMŰVESSÉG (történelem, szimbólumok, kérdések), szerzője Luis Miguel Martinez Otero. Az alábbi tanulmány az említett könyv részletei alapján készült, a könnyebb érthetőség kedvéért a magyar olvasó számára kissé átdolgozva a szöveg szószerinti fordítását, de az eredeti tartalmat mindvégig tiszteletben tartva.
(tovább…)
Hogy melyik „nagyobb” tett? Jobb emberré vagy jobb kőművessé válni? Ez a kettő annyira összetartozik számunkra, hogy ezen olyan nagyon nem is szoktunk tanakodni. Az életben egyszerre vagyunk kőművesek és nem kőművesek: családapák, férjek, szeretők, munkavállalók és munkaadók, tanárok és diákok, alkotók és szemlélődők.
A mai korban, az eszeveszett tempóban fejlődő technológia és a burjánzó telekommunikációs világ sok új kihívást állít elénk, sok új kérdést vet fel – ezért érdemes foglalkozni a tematikával, megérteni és amennyire lehet átlátni a működését.
Ő már a negyedik ellenfél a mai napon. Ha ezt az asszót is megnyerem, pihenhetek egy kicsit. Háromból két nyert asszóig vívunk, egy asszó öt nyert tus, az az bárhol megszúrhatom. Még szerencse, hogy nem 15-ig vívunk, az nagyon fárasztó. És milyen hosszú ez a pást, nem is tudom. Egyszer már meg kellene, jegyezzem a méreteket, hisz minden vívó könyvben benne van. Oda-vissza, oda vissza, tartjuk a távolságot, pihenünk. Ő már a negyedik ellenfelem a mai napon…
Hogy kerültem én ide? Mi is volt a folyamat? A véletlenek folyamata? Hogyan is kezdődött? – Áhh megvan! – Egy üzleti megbeszélés, amelyen többször, hasonlatként, hoztam fel a SzK∴-séget… Majd váratlanul egy kérdést kaptam, mit tudok én erről?
A szabadkőműves páholy egyik tisztségviselője a szónok. “Az orátor szónok, szószóló és szakértő egyszemélyben, a rendet, az írott és íratlan szabályokat értelmezi és igyekszik magyarázatot találni a lehetséges okokra.” – olvasható a G.Orator.Info mediaportál nyitólapján. Az Orator feladata útmutatásokkal köszönteni az új testvéreket avatásuk alkalmával.
Ilyen útmutatások következnek. (tovább…)
Ziláltan ébredt. Fázott. Rázta a hideg. Felemelte a fejét – s csak ezt követően tudatosult benne, hogy a zongorának támaszkodva ébredt, tehát így aludt el, ruhában, kezében a toll. Három ütés hangozhatott el – gondolta hirtelen. Mert a gyertya pislákoló fénye tisztán és egyértelműen rajzolta ki a két mutatót. Elsőként a hosszút, mely épphogy elhagyva a tizenkettest, nyugodni látszott. És a rövidet, ami sziklaszilárdan mutatott a hármas szám felé.
Ha a rajzolat interaktív lenne, azzal kezdeném, hogy megkérdezzem, látott-e már valaki fekete hattyút. Azt gondolom, hogy a válasz zömében az lenne, hogy nem. Pedig fekete hattyú létezik, mégpedig Ausztráliában. Képzeljük el, mit gondolhatott az az angol tengerész, aki először megpillantott fekete hattyút! Ez az eset azért érdekes, mert rámutat a megfigyelésen alapuló tanulás rettentő korlátoltságára, hiszen csupán egyetlen megfigyelés is érvényteleníteni tud egy sok száz éve fennálló bizonyosságot, hogy a hattyú fehér.
