Az Elődeink öröksége rovatunkban a magyar szabadkőművesség kiemelkedő személyiségeit mutatjuk be. Példaképünk Abafi Aigner Lajos.
A család
Szülei: Aigner Károly községi jegyző, magyar kir. pénzügyi titkár, édesanyja Klug Mária Magdolna. Kilencen voltak testvérek, ő volt a legidősebb.
Édesapja testvérei: Aigner Sándor építész, Aigner Gyula kereskedő, Aigner György, Aigner Károly, ill. Aigner Kornélia Selzer Ödönné Aigner Vilma, Jóry Kelemenné, Aigner Berta és Ujlaki Adolfné Aigner Mathilde.
Gyermeke, fia: Aigner Lajos. A római katolikus, német eredetű Aigner család 1850-ben költözött Temesvárra.
Anyanyelve német volt, de már gyermekkorában megtanult magyarul, s később a latin nyelvet is elsajátította.
Abafi Aigner Lajos
Aigner Lajos, írói álnevén Abafi Lajos, Torontál vármegyében Nagyjécsán 1840 02 11-én született. Elemi iskoláit Temesvárott végezte, s már 14 éves korában könyvkereskedő segéd lett először Pozsonyban, Budapesten majd Németországban. Hazatérve 1868-ban könyvkereskedést nyitott Budapesten, s kiadóként is igen jelentős tevékenységet fejtett ki. 1878-ban megalakította a Magyar Könyvkereskedők Országos Egyesületét, amelynek alelnöke, elnöke és hivatalos lapjának szerkesztője lett. Széles körű tevékenységére és munkabírására jellemző, hogy saját művein kívül kb. 3500 ívnyi kéziratot szerkesztett.
1858-ban kezdett irodalommal foglalkozni. A Kisfaludy Társasághoz külföldről benyújtott pályamunkája, amely a ballada elméletéről szólt, dicséretben részesült. Az elégiáról c. munkájával 1864-ben díjat nyert. Ezt követően számos történeti, irodalomtörténeti és könyvészeti munkát írt: A magyar népdalról (1872), Mikes Kelemen (1872), Fessler Ignác Aurél (1878), Az olaszországi magyar légió történetéhez.
1876-tól kezdve a Petőfi Társaság tagja. Szerkesztője volt a Magyar Könyvészetnek (1869–1870), a Magyar Könyvesháznak (1875–1890), a Figyelő c. irodalmi, szépművészeti és kritikai hetilapnak (1876–1890), az első számában az újság programjáról írt többek között, a Corvinának (1878–1894), a Hazánk c. történelmi közlönynek (1884–1889). Ezek közül többnek a kiadója is volt, akárcsak a „Nemzeti Könyvtár” (1878–1890) c. sorozatnak is. Vagyonának nagy részét arra áldozta, hogy megőrizze irodalmunk és kultúrtörténetünk jelentős értékeit. Számára nem üzlet volt, hanem elkötelezettség.
Vajon ki tud magyarázatot adni arra, mi terelte 1890-ben érdeklődését az entomológia felé. 1896-ban felhagyott üzleti tevékenységével, és a Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályán vállalt állást. Ezzel kapcsolatos, hogy már 1895–1899 között a Rovartani Lapok szerkesztője volt, s 1898-ban jelent meg A lepkészet története Magyarországon, majd 1907-ben Magyarország lepkéi c. műve.
Házas volt felesége Újlaky Etelka egy fiuk volt Aigner Lajos Aurél.
Aigner Lajos szabadkőműves elkötelezettségén nem lehet csodálkozni, hisz rokona volt annak az Aigner Ferenc Ádám kapitánynak, akinek jelentős szerepe volt a XVIII. századi szabadkőműves források összegyűjtésében és megmentésében. A Dégi anyagot tőle vásárolta meg Festetics gróf. Aigner Lajost Türr István főmester vette fel a „Corvin Mátyás az igazságoshoz” nevű páholyba 1870-ben. Még ugyanebben az évben legény, majd mester fokba emelték. 1871–1872 között a páholy könyvtárosa volt. 1877-ben a Hajnal társszerkesztője lett, majd 1880-tól egyedül szerkesztette a lapot. Sok történeti tárgyú cikk jelent meg tollából, és sokat tett a két Nagypáholy egyesítéséért. Az egyesülés után még két esztendeig Gelléri Mórral együtt szerkesztették a lapot. A páholy vezetésében szinte minden pozíciót betöltött, 1883–1885 között főmester volt, s hosszú ideig részt vett a szövetségtanács munkájában is. Rendszeresen tartott előadásai igen magas színvonalúak voltak. Érdemes megemlíteni ezek közül a Budapest múlt századi páholyairól, A magyar testőrök és a szabadkőművességről, A rózsakeresztesekről, A bécsi jakobinusokról, Kármán József, Horváth Ádám és Nagyváthy János szabadkőművesi jelképeiről szóló előadásokat, valamint emlékbeszédiet Mátyás királyról, Klapka Györgyről és Paulay Edéről.
Kultúrtörténetünk számára maradandót alkotott. Már 1881-ben elhatározta, hogy levéltári, múzeumi iratokban és Kazinczy munkáiban fellelhető adatok alapján megírja a hazai szabadkőművesség történetét. 1882-ben váratlanul hozzáférhetővé vált számára Festetics Pál Dégi kastélyának levéltárában őrzött kb. 10.000 ívnyi (1 ív 16 oldal) anyag. A fontosabb iratokat lemásolta és kivonatolta, így azok szerencsésen fennmaradtak az utókor számára is. 10 éves kutatómunkájának előtanulmányai megjelentek több újság hasábjain, így a Hajnal, Kelet, Világosság, Hazánk, Zirkel és Bauhütte c. lapok hasábjain. Főműve először német nyelven jelent meg Geschichte der Freimaurerei in Oesterreich-Ungarn címmel öt kötetben 1890–1900 között. Az egykötetes magyar kiadás 1900-ban jelent meg A szabadkőművesség története Magyarországon címen.
1909 június 19-én ÖKK, mikor meggyújtjuk az emlékezés lángját őrá is gondolunk.
0 hozzászólás