Amit ismerni, tudni érdemes a szabadkőművességről
A Fény Oszlopai szabadkőműves-páholy 2010. december 21-én alakult meg. (tovább…)
Alázat! Erény, amely képessé tesz arra, hogy az ember igazságának, teremtett voltának megfelelően és törékenységének tudatában éljen. Önismeretből fakad, amely megóvhat az elbizakodottságtól, valamint mértéktartás is egyben.
Manapság a férfiaknak nehéz úgy találkozniuk, hogy az lehetővé tegye számukra a valódi és tartós baráti kapcsolatok kialakítását. Profán életútunk, családunk igényei nagyban megnehezítik a valódi baráti kapcsolatok megalapozását, fenntartását. A szabadkőművesek mégis közös meggyőződéseken, tapasztalatokon nyugvó kapcsolatokat igyekeznek kialakítani egymással. Mindez létrehoz egy olyan köteléket, amely gyakran meghaladja a szokásos rokonsági kötelékeket, spontán kapcsolatokat.
Érdekes könyv jelent meg néhány éve orosz nyelven (*) Szentpéterváron az EURASIA könyvkiadónál. A könyv címe: SZABADKŐMŰVESSÉG (történelem, szimbólumok, kérdések), szerzője Luis Miguel Martinez Otero. Az alábbi tanulmány az említett könyv részletei alapján készült, a könnyebb érthetőség kedvéért a magyar olvasó számára kissé átdolgozva a szöveg szószerinti fordítását, de az eredeti tartalmat mindvégig tiszteletben tartva.
(tovább…)
Hogy melyik „nagyobb” tett? Jobb emberré vagy jobb kőművessé válni? Ez a kettő annyira összetartozik számunkra, hogy ezen olyan nagyon nem is szoktunk tanakodni. Az életben egyszerre vagyunk kőművesek és nem kőművesek: családapák, férjek, szeretők, munkavállalók és munkaadók, tanárok és diákok, alkotók és szemlélődők.
Ő már a negyedik ellenfél a mai napon. Ha ezt az asszót is megnyerem, pihenhetek egy kicsit. Háromból két nyert asszóig vívunk, egy asszó öt nyert tus, az az bárhol megszúrhatom. Még szerencse, hogy nem 15-ig vívunk, az nagyon fárasztó. És milyen hosszú ez a pást, nem is tudom. Egyszer már meg kellene, jegyezzem a méreteket, hisz minden vívó könyvben benne van. Oda-vissza, oda vissza, tartjuk a távolságot, pihenünk. Ő már a negyedik ellenfelem a mai napon…
Ziláltan ébredt. Fázott. Rázta a hideg. Felemelte a fejét – s csak ezt követően tudatosult benne, hogy a zongorának támaszkodva ébredt, tehát így aludt el, ruhában, kezében a toll. Három ütés hangozhatott el – gondolta hirtelen. Mert a gyertya pislákoló fénye tisztán és egyértelműen rajzolta ki a két mutatót. Elsőként a hosszút, mely épphogy elhagyva a tizenkettest, nyugodni látszott. És a rövidet, ami sziklaszilárdan mutatott a hármas szám felé.
Ha a rajzolat interaktív lenne, azzal kezdeném, hogy megkérdezzem, látott-e már valaki fekete hattyút. Azt gondolom, hogy a válasz zömében az lenne, hogy nem. Pedig fekete hattyú létezik, mégpedig Ausztráliában. Képzeljük el, mit gondolhatott az az angol tengerész, aki először megpillantott fekete hattyút! Ez az eset azért érdekes, mert rámutat a megfigyelésen alapuló tanulás rettentő korlátoltságára, hiszen csupán egyetlen megfigyelés is érvényteleníteni tud egy sok száz éve fennálló bizonyosságot, hogy a hattyú fehér.
A napokban valami miatt elgondolkodtam azon, mi is a barátság, és eltökéltem, hogy – a ti segítségetekkel – körüljárom ezt a távolról sem egyszerű témát. Az ember gyakran hiszi el, hogy egy adott személy adott körülmények között igazi baráttá vált. De az idő, a sors bármikor eszközölhetnek változásokat életünkben – az utjaink elágazódnak, a társadalmi, sőt, vagyoni helyzet más-más szintre helyezhet minket, embereket … És akkor mi történhet? Ama bizonyos barátság vagy kiállja a próbát, vagy sem! Netán kétféle barátság létezik? Egyik, amelyik csupán egy életkorszakban érvényes, egy másik, amelyik az egész életre szól? Nem tudom, de az igazság kiderítésére, vagy legalább megközelítésére a saját életem példáit elemezhetem.